Az embereket két csoportba lehet osztani. Azokra, akik betartják az újévi fogalmaikat és azokra, akik nem (vagy pedig már meg se fogadnak semmit, hiszen úgysem tartják be). Szerintem nem kell sokat magyaráznom, hogy milyen kevesen vannak azok, akik be tudják tartani a fogadalmaikat. Az ünnepek utáni jóllakotságban, a pezsgő bódító buboréktengerén keresztül akár tényleg el is hihetjük, hogy képesek leszünk leszokni a dohányzásról vagy lefogyni húsz kilót, de a valóság másnap reggel vagy délben már mást mutat. Az idei év után viszont elérkezett a pillanat, hogy olyan fogadalmat tegyünk, amit nem csak betartani tudunk, de még hasznunkra is válhat.

Nem hiszem, hogy egyedül vagyok azzal, hogy minden évben megveszem a naptárt, hol kisebbet, hol nagyobbat, aztán körülbelül egy hétig használom, majd pár hónap múlva, mikor a feladataim eltemetnek, gyorsan előtúrom, letisztázom, mikorra mit kéne csinálni, majd újra elhagyom azt a fránya határidőnaplót néhány hónapra vagy az egész évre. Számomra az idei év nagy felfedezése egy időgazdálkodási kurzus volt. Idén sokkal több feladatom lett, amik legtöbbször nem öt perc alatt megoldható kihívások voltak, hanem több napot igénybe vevő projektek. Kezdtem azt érezni, hogy a feladatok maguk alá temetnek, az egyik krízist hárítom el a másik után. Ekkor jelentkeztem egy négyalkalmas online kurzusra, a Láthatatlan egyetemre. Bátran ajánlom mindenki figyelmébe, megéri kipróbálni. De ha valaki úgy érzi, hogy most erre nincs ideje, akkor íme néhány olyan ötlet, amivel komolyabb energiabefektetés nélkül gördülékenyebbé tudjuk tenni a hétköznapokat a jövő évben.

Csak lazán! – keressük meg a nekünk való léptéket

Határidőnaplók végtelen sora kapható, sőt már a saját igényeinknek megfelelően akár sajátot is készíthetünk, ha már ismerjük a szükségleteinket. A legnagyobb különbség ezekben, hogy milyen léptékben tudjuk a feladatinkat ütemezni. Van, amiben akár félóránként beütemezheztjük a napunkat, másban heteket vagy akár a csak a hónapokat. Nem való mindenkinek az a módszer, hogy most mindent percről percre megtervezzen. Van, akinek elég, ha egy egyszerű falinaptáron bejelöli a komolyabb teendőket. Bátran kísérletezzünk!

Próbáljuk ki a lehető legtöbb féle határidőnaplót, naptárat. Tudni fogják, ha megtalálták a maguknak valót.

Én most egy kombinált módszert alkalmazok. Van egy klasszikus határidőnaplóm, amibe akár hónapokkal előre be tudom írni, a fontos eseményeket, és van mellette egy általam készített egyszerű héttervező. Ez utóbbiba írom bele a konkrét feladatokat napra vagy akár időszakokra bontva. Amikor vasárnap vagy szombaton elkészítem a következő heti terveimet, a határidőnaplóval kezdem, megnézem, hogy ott mik vannak feljegyezve, és beosztom, hogy akkor azoknak a céloknak az eléréséhez mikor mit kell csinálnom.

Például ha pénteken van egy vizsgám, akkor a hét első három napjára betervezek 3-3 órányi tanulást délutánra, csütörtökre viszont délelőttre két órát, délutánra 4-5 órát. A vizsga utánra meg már csak a pihenést.

Kríziselhárítás mesterfokon

Bárkivel és bármikor előfordulhat, hogy hirtelen ránk szakad annyi feladat, probléma, amit már úgy érzünk, hogy nem tudunk megoldani. Azt se tudjuk, mihez fogjunk, honnan induljunk. Ilyenkor sokszor értékes idő megy el arra, hogy pánikolunk, rosszabb esetben fel is adjuk, kilépünk a problémából, és hagyjuk, hogy minden összedőljön és vállaljuk a következményeket.

Ennél van egy sokkal jobb módszer. Amikor úgy érezzük, hogy rengeteg feladatunk van fogjunk egy üres papírt és kezdjük el felírni a feladatainkat. Kezdve onnan, hogy le kell vinni a szemetet, egészen odáig, hogy meg kell írnunk egy diplomamunkát. Ez után jelöljük meg azokat a feladatokat, melyek elvégzéséhez maximum öt percre van szükségünk, és azokat, amelyek határidőhöz vannak kötve, jó, ha ezeket a feladatok mellé fel is tüntetjük.

Nézzük meg, hogy melyek azok a feladatok, amiket átruházhatunk másokra, a szemetet a párunk, gyerekünk is leviheti, ha nagy a gond, vacsorára rendelhetünk pizzát, csinálhatunk mirelitet ahelyett, hogy két-három órát főzőcskéznénk. Ezután végezzük el a lehető legtöbb ötperces feladatot, hogy ezek már ne zavarják a koncentrációnkat. Ezt követően állítsunk fel egy fontossági sorrendet a megmaradt feladatokhoz. Mi az, amin például az állásunk múlik és mi az, amit mondjuk “csak” egy barátnak ígértünk meg. Az előbbit muszáj megcsinálni, ha törik, ha szakad, utóbbi esetén bízhatunk benne, hogy elnéző lesz, ha kicsit megkésünk. Ezután már csak arra van szükség, hogy koncentráljunk és kövessük a fontossági sorrendet.

Koncentráció, hol keresselek?

A mai világban egyre nehezebb koncentrálnunk egy dologra, rengeteg minden el tudja terelni a figyelmünket, ilyen például a a közösségi média, a játékok. A hirtelen „detoxok” inkább frusztrációt okoz, időszakos megoldás, hiszen nem minden munkakörnél engedhetjük meg magunknak, hogy törüljük a Facebook profilunkat. Jobb, ha ésszerű kereteket szabunk meg magunknak. Például ötven perc tanulás, munka után tíz percet elmerülhetünk a szókeresők útvesztőjében. Ha tartunk tőle, hogy elveszítjük az időérzékünket, állítsunk be ébresztőt, időzítőt, ez már bármelyik mobiltelefonban elérhető. Jutalmazzuk magunkat egy finom kávéval, vacsorával vagy csokoládéval, ha sikerül elérni a napi vagy heti céljainkat. Nagy lelkesedésünkbe ügyeljünk arra, hogy ne legyenek irreális céljaink, ne próbáljunk napi 10-12 órát koncentrálni, még akkor sem, ha közben tartunk tízperces szüneteket.

A koncentráció ideje fejleszthető, de ehhez türelem és idő kell.

Hasznos tud lenni, ha kitapasztaljuk, hogy a nap melyik szakaszaiban tudunk jobban koncentrálni. Ilyenkorra érdemes a nehezebb feladatokat betervezni. Jó, ha minden napra kitűzzük, hogy melyik a legfontosabb feladatunk, amit mindenképpen el kell végezni, így ha közbe jön valami, ami miatt rengeteg időt veszítünk, akkor is motiváló tud lenni, hogy legalább a legfontosabbat megcsináltuk, a többi meg majd ráér másnap.

Az időgazdálkodás nem egy olyan képesség, amit egyik napról a másikra el tudunk sajátítani, vagy ha egyszer megtanultuk, akkor már életünk végéig rendben vagyunk. Sokkal inkább egy folyamat. Az időgazdálkodási módszereinket folyamatosan hozzá kell igazítanunk a szükségleteinkhez. Ha olyan fogadalmat szeretnénk tenni az újévre, aminek hasznát tudjuk venni, és reálisan meg tudjuk valósítani, akkor nem is fogadhatnánk meg jobbat az újévre, minthogy odafigyelünk arra, hogy mivel töltjük az értékes időnket.

Képek: pexels.com

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb