Bár nem tudjuk pontosan, hogy mit hoz az ünnepi időszak, nagy valószínűséggel az idei karácsony és szilveszter merőben más lesz, mint az eddigiek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnának virtuálisan szórakozni, hiszen már rengeteg olyan társas- és partijáték létezik, amihez nem kell feltétlenül egy légtérben tartózkodni. Elég hozzá egy számítógép vagy telefon, persze internet, és máris órákat lehet eltölteni azzal, hogy egymást szívatva igyekszünk legyőzni a másikat. Az alábbi cikkben most ilyen játékokat szedtünk össze.

Pummel Party

Játékosok száma: 2-8
Platform: PC (Steam alkalmazás)

Adott egy nagy pálya, ahol virtuális kockadobással mozgunk, miközben a feladatunk, hogy összegyűjtsük a játék elején meghatározott számú kupát/ládát. Ahhoz azonban, hogy megszerezzünk egy ilyet, kulcsokat kell gyűjteni, amiket a pályán elszórva, a többi játékos kiejtésével, vagy a mini-játékok megnyerésével szerezhetünk meg. Ezen kívül rengeteg erősítést, fegyvert vagy képességet vehetünk fel, melyekkel megnehezíthetjük mások játékát, vagy épp előnyre tehetünk szert. Többféle pálya, rengeteg mini-játék található benne, amit nem csak online játszhatunk egymás ellen, de egy háztartásban is. Utóbbi esetében nem kell mindenkinek megvenni a játékot, viszont a játékosok számának megfelelő kontrollerrel kell rendelkezni, valamint ilyenkor egy kivetítőn fogjuk látni az összes játékos képernyőjét. Mindenesetre ez az egyik legjobb virtuális társasjáték, ami jelenleg elérhető.

Among Us

Játékosok száma: 4-10 (ajánlott: 6+)
Platform: PC (Steam alkalmazás), mobil (iOS, Android)

Talán ez jelenleg a leghíresebb és legnépszerűbb játék, mely a klasszikus „ki a gyilkos?” tematikán alapszik. Vannak a crewmate-ek (azaz csapattagok), akik fel alá járkálnak a pályán, és különféle feladatokat kell megcsinálniuk, illetve vannak (ez a játékosok számától függ) imposztorok, akinek az a céljuk, hogy szabotálják a többiek játékát, és megöljék a csapattagokat. A csapattagok nem tudják egymásról, hogy ki kicsoda, az imposztorok viszont (ha többen vannak) látják egymást. A játék közben tilos beszélni, és csak a limitált ideig tartó tanácskozás összehívásakor, vagy egy hulla jelentésekor beszélhetőek meg az addigi tapasztalatok, miközben ki kell valahogy szúrniuk, hogy ki az imposztor, aki hazugságokkal próbálja meg csapattagnak kiadni magát. Jelenleg 3 pálya érhető el, de már készül a 4. is, számítógép mellett pedig mobilokra is elérhető, ráadásul a telefonosok nyugodtan játszhatnak együtt a számítógépesekkel.

Tabletop Simulator

Játékosok száma: amennyit szeretnétek
Platform: PC (Steam)

Ahogy a cím is sugallja, ez a játék egy társasjáték-szimulátor. Minden olyan funkció és mozgás elvégezhető benne, ami a való életben is megtörténik: a kártyák megfordítása, a pakli megkeverése, kockavetés, érmedobálás, sőt, még az asztalt is felboríthatjuk benne, ha éppen vesztésre állunk (vagy csak úgy szórakozásból). Mindez a fizika törvényeinek megfelelően zajlik le, a figurákat elhuzigálva egymásnak üthetjük, eldobhatjuk, az eszközök kezelése minden esetben nagyon jól működik. Rengeteg fajta figura és készlet áll rendelkezésünkre a jól ismert játékokból (dominók, sakk, póker stb.), amivel először össze kell állítani az asztalt (rengeteg variáció van méretre és mintázatra is), kiosztani a lapokat, figurákat, majd manuálisan lejátszani a mérkőzést. Van benne egyszemélyes mód, ami főleg a gyakorlást és a saját társasjáték létrehozását (igen, ilyet is lehet benne) szolgálja, de az igazán emlékezetes szórakozást a többjátékos mód adja. Kreálhatunk saját játékot az általunk megadott játékosszámig, játszhatunk egy gépről többen, vagy mindenki külön-külön, esetleg becsatlakozhatunk egy másik csoportba. A játékhoz pedig van egy műhely is, ahonnan több mint 15 000 ismert társas, kártya és egyéb játék érhető el ingyenesen bárki számára.

Overcooked 1-2

Játékosok száma: 1-4
Platform: PC (Steam), PlayStation, Xbox

Ebben a mókás játékban nagyon fontos az együttműködés és a folyamatos kommunikáció. A feladat benne, hogy egy éttermi konyhát üzemeltessünk. Különböző ételeket (hamburgert, levest, salátát stb.) kell készíteni és felszolgálni, a feladat azonban korántsem olyan egyszerű: zöldséget kell szeletelni, tányért mosogatni, kondérba pakolni, miközben figyelünk arra, hogy mindig legyen elég alapanyag, ne égjen oda a leves, a megrendelt étel készüljön el, ne pedig olyasvalami, amire épp nincs is szükség. Egyszerre legfeljebb négyen játszhatják, viszont lehet úgy is, hogy két csapat verseng egymással. Sőt, egészen egyedi módon itt az sem baj, ha nincs 4  kontroller: egy kontrollert ugyanis két játékos is használhat két különböző karakter irányítására.

Crash Team Racing: Nitro-Fueled

Játékosok száma: 1-4 (online 2-8)
Platform: PlayStation, Xbox

Az 1999-es klasszikus versenyzős játék felújított, bővített kiadásában a sávos bandikut és barátaival versenghetünk rengeteg pályán keresztül, miközben különféle képességeket használva hátráltathatjuk ellenfeleinket, vagy segíthetjük magunkat a célba éréshez.

PlayLink-játékok

Az utolsó 3 játék a PlayStation konzolokra megtervezett PlayLink névre keresztelt, okostelefonokat munkára fogó szolgáltatás égisze alatt jelent meg. A PlayLink lehetővé teszi, hogy barátainkkal együtt, telefonon keresztül tudjunk játszani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az alábbi 3 játékhoz le kell tölteni telefonunkra a hozzá tartozó alkalmazást, majd elindítani a játékot és a mobilunkkal irányítjuk a karaktereket.

Frantics

Játékosok száma: 1-4
Platform: PlayStation, és szükséges hozzá okostelefon is. Magyar szinkront is tartalmaz!

A Frantics egy kiváló interaktív társas- és minijátékokat felvonultató cím. Az irányítása nem nehéz, viszont elegendő kihívást rejt magában ahhoz, hogy izgalmas játék legyen belőle.

Knowledge is Power

Játékosok száma: 2-6
Platform: PlayStation, és szükséges hozzá okostelefon is. Magyar szinkront is tartalmaz!

Ez egy klasszikus kvízjáték, amelyben társaiddal összefogva, vagy egymás ellen harcolva próbáltok meg válaszolni a különféle témákban fogant kérdésekre, miközben természetesen aljas trükkökhöz is folyamodhatsz különféle nehezítések felvételével, amivel hátráltathatod a többieket. A játék nem csak magyar szinkront, de magyar nyelvű kérdéseket is tartalmaz!

Hidden Agenda

Játékosok száma: 2-6
Platform: PlayStation, és szükséges hozzá okostelefon is.

A Hidden Agenda már kicsit sötétebb szórakozás. Egy interaktív krimit nézhetünk végig, amiben egy gyilkos után nyomozunk, és ahol mi hozzuk a döntéseket. Minden játékos közös célért dolgozik, ám eltérő útvonalon, ráadásul a játék egy pontján valakiből ellenség válik, aki onnantól kezdve a többiek ellen dolgozik.

Olvasta már?

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a…

2024.10.04.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb