Az idei év főszereplője kétségkívül a koronavírus. Miközben az egész világ a feje tetejére állt, azt vesszük észre, hogy az élet megy tovább, a hetek telnek, és az év fénypontja, a karácsony rohamosan közeleg. Nem is igazán tudunk megfeledkezni közeledéséről, hiszen az áruházláncok azon versengtek, ki meri hamarabb elkezdeni a karácsonyi dömpinget. Az idei év viszont sok mindenben mást hozott. Nem tudhatjuk, hogy egyáltalán együtt tölthetjük-e az ünnepeket a szeretteinkkel, és az is komoly szorongást és bizonytalanságot okoz, hogy a legtöbb család kisebb-nagyobb anyagi kihívásokkal küzd. Ebből kifolyólag az idei ajándékozás is máshogy fog kinézni, az alábbiakban néhány ötlettel próbálok segíteni, hogy az idei karácsony is különleges legyen.
Próbáljunk meg idén kicsit kreatívak lenni. A ruha kevésbé szerencsés ajándék, hacsak nem egy extra kényelmes melegítőről van szó, hiszen úgysem járunk el otthonról, nincs hova felvenni.
Hasonló a helyzet a különböző sminktermékkel, parfümökkel. Nincs annál egyszerűbb megoldás, mint ha az ajándékra szánt pénzt egy borítékban adjuk át, de az is igaz, hogy ennél személytelenebb sincs. Próbáljunk meg olyan ajándékot választani, ami vagy kényelmesebbé teszi az otthon töltött időt, vagy pedig boldog mosolyt tud az arcunkra csalni, még akkor is, amikor egymástól távol kell lennünk.
Ajándék a nagyszülőknek
Idén az idősebbek védelmében kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, viszont a legszomorúbb pillanatokban is reményt tud adni egy mosolygós családi kép. Ajándékozzunk fotóalbumot, bekeretezett képeket, családi videókat. Nincs meghatóbb annál, amikor az unokák díszítik vagy épp készítik a képkeretet. A fotók előhívásán sem kell sokat aggódni, rengeteg cégnél tudjuk online intézni a nyomtatást, és néhány napon belül a postaládánkban találjuk a képeket.
Bármilyen olyan ajándék jó ötlet, amivel segíthetünk elütni az otthon töltendő időt. Rengeteg kézműves szett már otthonról is beszerezhető, különböző modellező- és hímző csomagok, vagy a felnőtt kifestők is szellemes ajándékok lehetnek. Ha viszont szeretnénk abban az idősek segítségére lenni, hogy megerősítsék immunrendszerüket, egy ajándékcsomag is megfelelő választás lehet, amibe különböző gyümölcsöket, vitaminokban és rostokban gazdag élelmiszereket helyezünk el.
Ajándék a barátoknak
Talán a barátoknak a legkönnyebb ajándékot választani. Épp annyira jó ötlet egy közös fotó kreatív tálalásban, vagy bármi, ami az otthonukat kényelmesebbé teszi, de kedveskedhetünk különleges édességekkel, nőknek fürdőbombákkal, egzotikus habfürdőkkel, férfiaknak egy kézműves sör-válogatással. Itt ténylegesen nincs jó vagy rossz megoldás, a lényeg, hogy olyan ajándékot válasszunk, ami azt üzeni, hogy hiába vagyunk egymástól távol, egy család vagyunk.
Ajándék a gyerkőcöknek
A gyerekeknek próbáljunk meg olyan ajándékot választani, ami nem a képernyő elé köti le őket, de a szülőket sem kergeti őrületbe a csodálatos hangjukkal. Nagyobb gyerkőcöknek már bátran ajándékozzunk a koruknak megfelelő könyvet, vagy olyan kézműveskedésen alapuló játékokat, amiket a szülő segítsége nélkül is tudnak végezni, vagy akár egy puzzle is örömet okozhat. A kisebb gyerekeknek bármi jó ötlet lehet, ami három másodpercnél tovább le tudja őket kötni.
Ajándék a párunknak
A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő lehet. Úgy tűnhet, hogy a huszonnégy órában való együttlét mellett nincs szükségünk plusz figyelemre, de abból sosem elég. Főleg, ha napunk nagy része azzal telik, hogy a számítógép előtt dolgozunk, vásárolunk, bambulunk. Lehet, hogy elcsépelt ötletnek tűnik, de a házi készítésű kuponoknál kevés aranyosabb, viccesebb és személyesebb ajándék létezik. Számítógéphez jobban értők akár gépükön is elkészíthetik, de ha tényleg személyessé szeretnénk tenni, rajzlapból könnyen elkészíthető. Az egyik oldalt színekkel, formákkal, kis rajzokkal díszíthetjük, a másik oldalra pedig a becses felajánlás kerül. Lehetnek ezek a háztartáshoz kapcsolódó aktivitások, például a mosogatást, vagy porszívózást átruházó kártyák, de akár sokkal személyesebbek is, például, hogy elkészítjük a kedvenc ételüket, hátmasszázs, tulajdonképpen bármi, amit a fantáziánk és a kapcsolatunk megenged.
Ha a kuponos ötletet már ellőttük, netán többször is, akkor jó ajándék lehet minőségi együtt töltött időt ajándékozni. Lehet ez egy romantikus vacsora, vagy egy olyan közös hobbi, ami még szorosabbra fogja fűzi a kapcsolatunkat. Jó megoldás lehet az is, ha mondjuk egy listába szedjük azokat az élelmiszereket, amiket a másik csak ünnepnapokon – vagy mostanában már akkor sem – engedhet meg magának, és ezekből egy válogatást ajándékozunk. Ez lehet akár drágább csokoládé, ital, különleges sajt, vagy egy csúcsszuper steak szósz is.
Cikkünk a Duna24 2020. decemberi nyomtatott lapszámában jelent meg.
Fotók: pexels.com