Karácsonyi emlékeim közül a kedvenceim elsősorban nem szentestéhez vagy az ajándékokhoz kötődnek, hanem az adventi vasárnapokhoz. Családomban él egy szokás, miszerint advent minden vasárnapján közösen készítünk egy szárazsüteményt és valamilyen kis dekorációt a lakásba.

Az asztalra odakerült a koszorú az égő gyertyával, a karácsonyi dekoráció és desszertként a friss sütemény.

Ezt követően anyukám a sütemény felét elcsomagolta, és úgy elrejtette, hogy meg sem találtuk karácsonyig, pedig higgyék el, kerestük. Karácsonykor az ünnepi asztalra kikerült a rengeteg sütemény, a családtagoknak szép dobozokba csomagolva, szalaggal átkötve vittük ajándékként a négy keresztül át készült sütemény-válogatásunkat.

Az adventi időszakban minden héten egy süteményrecepttel és egy kis kézműveskedéssel lepjük meg olvasóinkat, hogy a karácsonyi hangulat idén is beköltözzön az otthonokba.

Zoknihóember:

Ez az egyik kedvenc téli dekorációm. Gyerekekkel is bátran elkészíthető, és az a legjobb benne, hogy kreativitásunknak csak a rendelkezésre álló alapanyagok szabnak határt. Bátran kísérletezzünk különböző zoknikkal, dekoráljunk kedvünknek megfelelően.

Alapanyagok:

  • 20-50 dkg rizs
  • fehér zokni – bármilyen méret megfelel, minél nagyobb, annál nagyobb lesz a hóemberünk, én 39-42-set használtam
  • fehér cérna
  • fekete filctoll
  • olló

Egyéb felhasználható alapanyagok:

  • vatta/töltőanyag
  • színes zokni
  • ragasztópisztoly
  • gombok, filclap, narancssárga színespapír, szemek

Elkészítés:

A fehér zoknit kifordítjuk, majd az ujjaknál összefogjuk, és szorosan összekötjük.

Visszafordítjuk, majd megtöltjük. Én 200 gramm rizst tettem bele, aztán pedig töltőanyagot használtam, mivel rengeteg van otthon belőle. Ha nincs otthon, akkor nyugodtan használhatunk kizárólag rizst, ekkor fél kilóra lesz szükségünk.

Szorosan összefogjuk és összecsomózzuk.

Ezt követően az egyharmadánál – felénél fehér cérnával összehúzzuk, így osztva két részre a kis figuránkat.

Ezután elkészítjük a sapkát. Ahogyan látható, rengetegféleképpen elkészíthetjük. Bátran kísérletezzünk! Személyes kedvencem, amikor egy színes/mintás zokni szárából 8-10 cm-es darabot kivágunk, majd az egyik oldalon összefogjuk, cérnával megkötjük, a másik oldalról pedig centiméterenként kétszer visszahajtjuk.

A sálat a megmaradt zoknidarabokból elkészítjük. Itt is több lehetőségünk van. Egy centiméter széles sávot is kivághatunk a zokni szárából, de akár egy háromszöget, vagy csíkot is sál gyanánt.

Ezután már minden rajtunk áll, filctollal megrajzoljuk a gombokat, a szemeket és az orrot, vagy akár, ha van, használhatunk gombokat, szemeket. Az orrot elkészíthetjük színes papírból is.

Olvasta már?

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a…

2024.10.04.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb