„Elnézést, ha néha kicsit ömlengek, de én leültem a büntetésemet, ellentétben azokkal, akik percenként lopnak milliárdokat” – Ambrus Attila, keramikus művész, TV-s személyiség, iskolai, reintegrációs és csapatépítő előadó, író és 2019 óta édesapa, a KOMISZ (Komáromi Ifjúsági Szervezet) rendezvényére érkezett kedden Komáromba. Az esemény családias hangulatban zajlott, a moderátorok, Kiss Márton és Bence Dávid kérdései mellett a közönség soraiból is érkeztek reakciók. Hogy vajon ki ő? Attila ennek a megválaszolására kért még egy kis időt… Hogy egy amolyan posztmodern Rózsa Sándor, esetleg egy hányatott életű bankrabló, vagy úgymond egy keramikus extrákkal? A közel 2 órás beszélgetés alatt rengeteg érdekesség elhangzott, megpróbáltuk összegyűjteni a legkülönlegesebbeket.

  1. Ambrus Attila mai napig nem jár bankba… A 30 bankrabláson kívül azóta kétszer merészkedett be, mind a kétszer lefagyott a rendszer.
  2. Édesanyja másfél éves korában elhagyta és az esküvőjén sem volt hajlandó az oltárhoz kísérni őt. Egy szekta beszippantotta őt.
  3. ’82-ben Besztercebányán járt a jégkorong csapattal, amikor is magyarul nem szolgálták ki őt… Románul igen.
  4. Minden évben kicsapták egy iskolából, sőt még a templomból is, mert megitta a misebort és megette az ostyát. „Mindent elvittem, ami nem volt lebetonozva. Nálunk az volt a szabály, hogy nincs szabály.” Pedig elmondása szerint ritka az ő családjánál tisztességesebb. „A piroson nem mennek át. Valószínűleg belém viszont belém szállt az ördög.”
  5. 16 évesen javítóintézetbe került, egyedüli magyarként 600 román közé. Ekkor látott először embert meghalni és ekkor akarták őt először hátba szúrni.
  6. Tényleg vonat alatt szökött át a határon, de Békéscsabáig bírta csak tartani magát. „A román sör után a kőbányai volt nekem Amerika.”
  7. Lemondott a román állampolgárságáról és egy ún. hontalan útlevelet kapott.
  8. ’91-ben vett egy Lada Samarát készpénzre. A medvebőr biznisz tényleg pörgött akkoriban. Egy ideig.
  9. Ronnie Biggs, az angliai vonatrablás értelmi szerzője inspirálta őt, hogy „ha neki ment, nekem ne menne egy postát kirabolni?”
  10. A bankbiztonság, mint olyan annó nem létezett. „Kihasználtam a piaci rést. Nem cinikusságból és ironizálásból, de a munkásságomnak hála ma már az emberek nyugodtan bemehetnek a bankba.” Akkoriban 8 percig tartott, ma már másfél perc alatt kiszállnak a rendőrök a helyszínre.
  11. Szenvedélybeteg volt, játékfüggő. Volt, hogy 10 perc alatt 3 millió forintot eljátszott. Ma már csak lottózik, vagy néha teniszre fogad.
  12. Azért tért át a vodkáról a whiskeyre, mert a Dallasban Jockie is mindig azt ivott.
  13. Felszínes kapcsolatai voltak ugyan, ám 2 lány is tudott arról, miben utazik.
  14. „Bármit is csinálnak, sose legyen társuk.” Olyankor csak idő kérdése a lebukás. Több milliós ÁFA-csalással a háta mögött a társa inkább vádalkut kötött.
  15. Amikor elkapták, megkönnyebbülést érzett. „6 éven keresztül kergettek, rettegtem, hogy rám törik az ajtót. Flash volt, hogy kész, ennyi volt.”
  16. A 17 órás kihallgatás során 2 titkárnő kidőlt, és fél üveg Ballentines elfogyott.
  17. 4 olyan bankrablásért, amit ő követett el, már 9 hónapja ült egy testvérpár. „Az a durva, hogy a tanúk, sőt még a nyomozókutya szagminta alapján is a Szűcs testvéreket azonosította.”
  18. Volt, aki Ambrus Attilának adta ki magát és egy MÁV pénztárat akart kirabolni. “Sajnos” aznap sztrájk volt. 3,5 évet kapott a srác.
  19. Sosem bántott senkit. „Volt két durvább story, amit szégyellek is, de pl. egy határőrt eszem ágában nem volt lelőni. Őket is várja otthon a családjuk.” Azért szökött meg, mert hivatalos személy elleni erőszak miatt életfogytiglant kapott volna. „Ki akartak vonni a forgalomból. Márpedig én nem voltam hajlandó leülni azt, amit nem követtem el.”
  20. A bíró, aki elítélte, korábban vérbíró volt, embereket akasztott. 15 évről minden további nélkül 17-re emelték a letöltendő büntetését. „Ha valaki olimpiában számolja az időt, ez rengeteg.”
  21. Abban a magánzárkában töltötte éveit, amit még Magda Marinkónak építettek. A sátoraljaújhelyi fegyház „golyóálló terráriumában” 10 évig csak kéz-láb bilincsben lehetett őt látni.
  22. A rokonoknak „két OTP hazahordott”. Amikor börtönbe került, mégsem írt egy levelet sem neki senki.
  23. 10 évig nem látta a Napot és a csillagokat. „Az őr azt mondta, rajzol nekem egyet.”
  24. A legnagyobb ösztönző hatással a normális élet felé az apja halála volt. „Mindig azt mondta, hogy a börtönben fogok megrohadni, semmire sem fogom vinni. Elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy igaza van? Nem ám, hogy az öreg fog nyerni, muszáj változnom!” Végül a kerámia szak mellé az újságírást is elvégezte.
  25. Az egyik roma börtönőr volt az, aki a vadhajtásokat levágta róla. „Gyomorgörcsöm volt, ha megláttam. Ő nevelt meg.”
  26. Szabadulása után nem tudta felvenni az okos telefont és bekapcsolni a TV-t. „A sírás kerülgetett. Nem szeretem ezt a világot, a saját gépemhez sem értek.”
  27. 37ezer forinttal szabadult. Később az egyik exbarátnőjétől kapott egy 18 éves Renault Clio-t. „Én voltam a világ legboldogabb embere.”
  28. Szabadulása után 2 nappal visszament a börtönbe és mindenkinek azt mondta, börtönőri posztot jött betölteni. Többen elhitték.
  29. Dolgozott sírásóként, de nem sült jól el. 2 nap után felmondott.
  30. A keramikus szakmában is gyakran érik őt rosszindulatú megjegyzések, hogy neki könnyű a média miatt. Pedig nem ő keresi a médiát, hanem fordítva.
  31. 6 hétig az Ázsia Expressben szerepelt Berki Krisztiánnal – ebből 3 hétig tehénpajtában aludtak. „Az előítéletek elleni harc miatt mentem bele a műsorba.”
  32. Egy osztrák cég az arcával akarta reklámozni egyik termékét. Óriási cirkusz lett belőle, és végül nem kötötték meg az üzletet.
  33. Dunaszerdahelyen a vásáron megbüntették őt 300 euróra. De kapott az ellenőrtől egy dupla whiskey-t.
  34. A Viszkis című könyv szerzője, egy amerikai író, 800ezer forintot keresett a storyjával, Attila mindössze 1000 dollárt és egy tornacipőt. Johny Deppék megvették a forgatókönyvet is.
  35. A Viszkis című film a 2. legdrágább költségvetésű magyar film, és a 2. legnézettebb a Kincsem után. Eredetileg 3,5 órás film lenne. Németországban sorozat is készül belőle.

És a végére néhány poénos megjegyzés…:

„Fel a kezekkel, ki volt már előadásomon?”

„Ez nem egy bankrabló tanfolyam.”

„Lehet, hogy inkább állnék, mert én már sokat ültem.”

„Amikor elkezdtem privatizálni a bankokat, forgattam a magyar gazdaságot… Nem ültem a pénzen, hanem egyik helyről (bank) betoltam a másikba (nők).”

„Maszkban lenni… Nekem ez nem újdonság.”

…és egy mindenki számára hasznos tanács, egyenesen a Viszkistől:

„Egy gyereket nem lehet nevelni… Egy gyereket szeretni kell és jó mintát mutatni.”

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb