A karácsonyi emlékeim közül a kedvenceim nem szentestéhez vagy az ajándékokhoz kötődnek, hanem az adventi vasárnapokhoz. Családomban él egy szokás, miszerint advent minden vasárnapján közösen készítünk egy szárazsüteményt és valamilyen kis dekorációt a lakásba.

Az asztalra odakerült a koszorú az égő gyertyával, a karácsonyi dekoráció és desszertként a friss sütemény.

Ezt követően anyukám a sütemény felét elcsomagolta, és úgy elrejtette, hogy meg sem találtuk karácsonyig, pedig higgyék el, kerestük. Karácsonykor pedig az ünnepi asztalra kikerült a rengeteg sütemény, a családtagoknak szép dobozokba csomagolva, szalaggal átkötve vittük ajándékként a négy héten át készült sütemény-válogatásunkat.

Ezért az adventi időszakban minden héten egy süteményrecepttel és egy kis kézműveskedéssel lepjük meg olvasóinkat, hogy a karácsonyi hangulat idén is beköltözzön az otthonokba.

Fújott kókuszos süti

Nagymamám specialitása ez a sütemény, most is együtt készítettük el. A boros kiflihez képest kicsit nehezebb az elkészítése. Figyeljünk az összetevők mennyiségére, mert csak így lesz tökéletes. Az elkészítéshez szükségünk lesz fémformákra, az alakjuk lényegtelen, nálunk készült kifli és kosárka formájú is.

Összetevők:

Tésztához:

  • 20 dkg simaliszt
  • 1 vaj
  • 25 dkg kókuszliszt
  • 50 dkg porcukor
  • egy kávéskanál szódabikarbóna

Csokimázhoz:

  • 10 dkg étcsokoládé/főzőcsokoládé
  • 10 dkg vaj

+kb. 10 dkg kókuszliszt

Elkészítés:

A tészta alapanyagait, a puha vajat, a lisztet, a kókuszlisztet, a porcukrot és a szódabikarbónát összegyúrjuk. A tészta nem fog összeállni, a képen látható formában kell lennie. Az alapanyagok mennyiségét fontos pontosan betartani, ha több vajat adunk például hozzá, akkor túl törékeny lesz, és a formából sem fogjuk tudni kivenni.

A tésztát a száraz formába vékonyan belenyomkodjuk úgy, hogy bent összeálljon.

A 150 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.

A 10 dkg csokoládét a vajjal gőz fölött felolvasztjuk (bátrabbak és tapasztaltabbak egy egyszerű kis lábasban is olvaszthatják, folyamatos keverés mellett, ekkor viszont ügyeljünk, hogy ne égjen le, és ne forrjon fel, mert akkor kicsapódik a vaj, és csúnya lesz).

A kihűlt sütemények egyik felét belemártjuk a csokoládéba, majd megszórjuk kókuszliszttel.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb