Hatyina Olivér a Szent László Kórház infektológiai részlegén dolgozik ápolóként. A búcsi fiatalember viszont nem csak a kórházban küzd a vírussal, karácsony előtti pozitív tesztje után ugyanis otthonában is le kellett győznie azt. Olivért a kórházban szerzett tapasztalatai mellett a gyógyulásáról is kérdeztük január 7-én.
Hogyan döntöttél az egészségügyi pálya mellett?
Az egész 2015-ben kezdődött, amikor elkezdtem tanulni az érsekújvári egészségügyi középiskolában. Nem tudtam, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni, de jött a gondolat, hogy az egészségügyben mindig lesz munka, mert betegek sajnos mindig lesznek, így döntöttem ez mellett. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy ez a legjobb döntés, de a harmadik évtől, mikor már gyakorlaton is részt vettünk és megláttam milyen egy egészségügyi intézményben dolgozni, rájöttem, hogy jó helyen vagyok.
Jó érzés volt segíteni a betegeken, akiknek egy-egy mosolya vagy kedves szava is akkora pozitív töltetet adott, hogy ezt az utat folytassam.
A középiskola után szerettem volna folytatni a tanulmányaimat. Sajnos magas volt számomra a ponthatár, amelyet a Semmelweis Egyetem orvosi diagnosztika szakára meghatároztak, így nem vettek fel. Azt tanácsolták viszont, hogy végezzek el egy OKJ-s képzést, amellyel pótolni tudom a hiányzó pontokat, így legközelebb már sikeres lehet a felvételim. Miután erre jelentkeztem kiderült, hogy szinte teljes mértékben egyezik azzal, amit középiskolában tanultam, így felajánlották, hogy három év helyett egy év alatt is befejezhetem, ha teljesítem a szükséges vizsgákat és az előírt gyakorlatot. Ez utóbbi volt nehéz, hiszen a mellett, hogy az Országos Gerincgyógyászati Központ Budai Egészségközpontjában, egy magánkórházban dolgoztam, 350 óra gyakorlatra szükség volt állami kórházakban is. Sikerült mindent teljesítenem. Viszont a világjárvány miatt úgy döntöttem nem folytatom egyből a tanulmányaimat, hanem várok egy évet, hogy meglássam, hogyan alakul ez a helyzet.
Mi volt az első gondolatod, mikor kiderült, hogy terjed a koronavírus-járvány, és hozzánk is elért?
Először, mikor Ázsiában megjelent, nem gondoltam, hogy ez ilyen mértékben el fog terjedni a világon. Úgy gondoltam, hogy gyorsan meg kell akadályozni a vírus terjedését, mert komoly problémáink lehetnek. Sajnos lettek is. 2020 tavaszán még semmit nem tudtunk szinte az új koronavírusról. Tavasszal talán túl korán farkast kiáltottak a politikusok, hiszen bár akkor jól sikerült átvészelnünk az első hullámot, de mikor jött a második, az emberek már nem hittek annyira a farkasnak. Azt gondolták, hogy ha az első hullámon túlléptünk, akkor ez újra így lesz.
Hogyan kerültél a COVID-19-el fertőzött betegekkel foglalkozó intézménybe?
Már az első hullám idején a magánkórházban is kialakítottak egy részleget, ahol COVID-betegedek ápoltunk. Itt kerültem először bele az „infektológiai-életbe”. Ott viszont kevés betegünk volt, teljesen más volt, mint a mostani. Október elején kaptam meg a minisztériumi rendeletet, amelyben felkértek, kirendeltek koronavírusos betegeket ellátó intézménybe, ahol nincs elegendő egészségügyi dolgozó, hogy meg tudják oldani a megfelelő ellátást. Így kerültem a Szent László Kórház infektológiai osztályára. Néhány nappal később már a kórházban vettem részt kötelező oktatásokon.
Ezután megkezdtem a munkát egy 40 ágyas osztályon, ahol 12 órás váltott műszakban dolgozunk, végig beöltözve szkafanderben.
Minimum ketten vagyunk felnőtt szakápolók, de ha a munkaerőhiány nem szól bele a beosztás elkészítésébe, hárman-négyen is, illetve még 3-4 orvos is szolgálatban van. Mellettünk dolgoznak a segédápolók, akik segítenek a betegek ellátásában. Ők sokat könnyítettek a munkánkon, így mi az orvosok által elrendelt terápiák megadásával, a vérvételekkel foglalkozhattunk, ők pedig segítenek az etetésben, itatásban és hasonló dolgokban.
Az első munkanapomon úgy éreztem magam, mintha egy háborús övezetbe kerültem volna. Az ott dolgozó orvosok és nővérek persze segítettek, de az emberek elesettségét, tehetetlenségét látva volt bennem ez az érzés.
20 évesen szembesülni a hatalmas számú elhunyttal, megtapasztalni milyen mikor meghal valaki, és akkor is menni kell elvégezni a szükséges műveleteket és előkészíteni a testet a patológiai osztályra. Borzasztó volt.
Mit gondolsz a Szlovákiában és Magyarországon meghozott intézkedésekről?
Ami Magyarországon történik, az körülbelül másfél hónappal később jön el Szlovákiába. Ami itt volt kritikus helyzet október-novemberben, napi 180 halott és 4-5 ezer fertőzött, az most érkezett meg Szlovákiába. Az intézkedések kapcsán úgy tűnik, hogy a magyarok a gazdaság életben tartásával igyekeznek megmenteni az emberi életeket. Céljuk amennyire lehet megtartani a munkahelyeket, meggátolni, hogy sokan elszegényedjenek. A szlovák kormánynak a választások után szerintem bele kellett rázódnia abba, hogy hogyan is működik egy államháztartás. A szigorításokat, mint például a maszkviselést, jobbnak tartom Szlovákiában. Én a budapesti helyzetet ismerem, hiszen itt élek. Itt például sokan, a más nemzetiségű, más kultúrából jövő emberek nem hordták a maszkot. A tömegközlekedésen frusztráló volt, hogy lehet aki mellettem áll az koronavírus fertőzött és nincs rajta maszk, ezáltal könnyen meg tud fertőzni. Itt nem is voltak komoly ellenőrzések ennek kapcsán, úgy hallottam, hogy Szlovákiában a hatóságok is jobban odafigyeltek erre.
A szlovák kormány végül 2020 őszén az országos tesztelés mellett döntött. Milyen reakció volt erre Magyarországon?
Sok orvos kérdezte tőlem is, hogyan fogják ezt kivitelezni és tényleg mindenkit letesztelnek-e? Itt nagyon pozitívan fogadta ezt mindenki, ellentétben Szlovákiával. Nem tudom miért, de a szlovákiaiak nagyon kaotikusan állnak hozzá szinte mindenhez, a vírushelyzethez, az országos teszteléshez és a vakcinához is. Én örültem, hogy leteszteltek mindenkit, hiszen sok pozitív embert kiszűrtek, és ők nem fertőztek tovább. Szerintem ez jó döntés volt. Sajnálom, hogy karácsony előtt nem valósult meg a következő, hiszen akkor az ünnepeket is nyugodtabb körülmények között és egészségesebben tölthették volna együtt a családok.
Hogy derült ki, hogy te is elkaptad a vírust?
November elejétől minket egészségügyi dolgozókat hetente teszteltek az antigénekre. Így négy héten át én is mindig alávetettem magam ennek, ezután kétszer voltam szoros kontakt, mivel egy velem együtt dolgozó kollégám megfertőződött, így akkor engem is újra ellenőriztek PCR-teszttel. Ezek mind negatív eredményt hoztak. December 13. volt az utolsó, és ezt követően volt még egy antigénes tesztem is, szintén negatív. Karácsony előtt, mielőtt 2-3 napra hazautazhattam volna, újra letesztelt a kórház PCR-teszttel. December 21-én, hétfőn nagyon fárasztó napunk volt a kórházban, már harmadik napja dolgoztam, így nem gondoltam arra, hogy a fáradtságom mit jelenthet. Ekkor vették le a mintát. Kedden reggel hívtak a kórházból és jelezték, hogy pozitív vagyok.
Mi volt az első gondolatod?
Nem is akartam elhinni, hiszen mindig negatív voltam, de ekkor megkezdtem a 21 napos karanténomat. Az egészségügyi dolgozók számára ugyanis nem 10 vagy 14 nap van előírva, hogy ki tudjuk pihenni magunkat és utána újult erővel tudjunk visszatérni a munkába, hiszen az egészségügyi rendszer nem engedheti meg, hogy egy héttel később újra kiessünk a munkából. Három hónap után mehettem volna haza a családomhoz Búcsra, de így lassan tudatosult bennem, hogy egyedül fogok karácsonyozni.
Milyen tüneteid voltak?
A fáradékonyság mellett fájt kissé a derekam, másnap reggel már nagyon náthás voltam és sem az ízeket, sem a szagokat nem éreztem. Ma már a 17. napnál járok, de az ízeket és a szagokat még most sem érzem. Utána egyre rosszabb volt az ízületi fájdalom is, egyre jobban fájtak a lábaim is. Igyekeztem minél kevesebb fájdalomcsillapítót bevenni, hogy esetleg a lázam se menjen le, hiszen az a szervezetünk gyógyító reakciója. Az első héten így biztosan mondhatom, hogy nem volt lázam, de a második héten már szükségem volt a fájdalomcsillapítókra is, így nem tudom, hogy csak azok miatt, vagy egyébként sem lettem volna lázas. Volt néhány nap amikor pedig erősen köhögtem is, valamint végig nagyon sokat aludtam.
Azt tudom ajánlani, annak, aki otthon vészeli át a vírust, hogy a rendszeres lázmérés mellett szerezzen be egy pulzoximétert is. Ez a véroxigénszintet méri, ami ha 94% alá csökken, már szükséges az oxigénterápiát kapnia.
Sokan tartanak az oltástól. Te mit gondolsz erről?
Nekem sok kollégám megkapta már a Pfizer vakcinát és senkinél nem volt komoly probléma, azon kívül, hogy fájt, bedagadt a szúrás helye vagy kissé álmosak voltak. Sokan félnek tőle, hogy túl gyorsan készült el az oltóanyag, de tudni kell, hogy a bürokrácia most sokat gyorsított a folyamatokon és nem lassítani, hanem gyorsítani akarta az engedélyezést. Valamint most mindenki ezen dolgozott, a kutatócsoportok megosztották egymással a tapasztalataikat, hogy minél előbb elkészüljenek. A mellékhatások kapcsán pedig tudni kell, hogy bármelyik fájdalomcsillapító, amelyeket rendszeresen szedünk, ugyan azokat okozhatja, mint amelyek most a különböző vakcináknál felmerülhetnek. Sőt, valamelyek rendszeres hosszabb idejű fogyasztásánál még súlyosabb következményekkel járhat. Én mindenkit biztatni tudok, hogy igényelje az oltást.
Akik nem hisznek ebben az egész vírusban, azoknak azt szoktam mondani, hogy csak egy 12 órás műszakra lépjenek a helyembe és dolgozzanak a kórházban. Ott megláthatják, hogy küszködnek és nem kapnak levegőt a betegek. Láthatják, milyen kétségbeesés van az arcukon, mikor közlik velük, hogy átkerülnek az intenzívre, mert rosszak a laboreredményeik és egy hétig aludni fognak, aztán kelhetnek fel… ha még felébrednek.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a barátaimnak, a kollégáimnak, ismerőseimnek, hogy mellettem álltak és szórakoztattak a karanténban. Szintén köszönöm azt a tucatnyi csomagot, amely az ajtóm előtt volt, a gyógyító leveseket, amelyek segítettek nekem. Illetve külön köszönném meg az egészségügyi dolgozóknak, akik kitartó küzdelmet folytatnak és elképesztő dolgokat hajtanak végre a kórházakban.
Cikkünk rövidebb formában a Duna24 2021. januári nyomtatott lapszámában jelent meg.
