A 2020-ban kialakult járványügyi helyzet alapjaiban rengette meg a gazdaságot, számos kis- és középvállalkozás bezárt vagy ellehetetlenedett. Mindazonáltal a szerencsésebbeknek sikerült alkalmazkodniuk a megváltozott körülményekhez és átálltak távmunkára (home office). Napjainkra az otthonról végezhető munkáról alkotott kép is teljesen átalakult, hiszen a régebben egyfajta “kiváltságnak” tekintett home office mára a vállalkozások számára a biztonságos működést jelenti.

A jelenkori munkakörülmények mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalról teljesen új kihívást jelentenek. Míg a munkáltató az alkalmazottak hatékonyságát, motiváltságát és a produktivitását próbálja minden eszközzel fenntartani, addig a másik oldalon a munkavállalók is teljesen új próbatétellel kénytelenek szembenézni. 

A kiégés, szétszóródó fókusz, az otthoni (munka)körülmények és a jelenlegi helyzetből adódó szorongás könnyedén a produktivitás rovására mehet, ami által

a vállalkozás, valamint a munkahelyek is veszélybe kerülhetnek.

A fokozott stressz kezelésére, a fásultság veszélyének csökkentésére és a hatékonyság fenntartására számtalan szakértői cikket találunk az interneten, amelyek rengeteg tanáccsal szolgálnak ezen problémákat illetően, legyen szó a komoly munkára is alkalmas laptop vagy számítógép, a rendszeres kapcsolattartás a munkatársakkal, videóhívások, napi rutin kialakítása, stb. témák bármelyikéről.

Ez mind szép és jó, de mit tehetünk még ezen felül?

Jó hír, hogy a home office-t néhány apró trükkel könnyen elviselhetőbbé tehetjük. Cikkünkben összeszedtünk pár praktikus alkalmazást és kiegészítőt, amelyekkel elkerülhetjük, hogy az otthoni munka a pokoljárás szinonimája legyen.

Hallod ezt a zajt?

Naná, hogy igen! Ha munkád során fokozott odafigyelésre és koncentrációra van szükséged, biztos nagyra értékeled, ha nem zökkent ki semmi. Megeshet, hogy az utcáról beszűrődő lárma, a családtagok, lakótársak tevékenysége, vagy épp a szomszéd néni szelektív hulladékgyűjtési szokásainak csörömpölése kiszakít a munkából és hosszú percek kellenek ahhoz, hogy újra felvedd a tempót. Ez rendkívül kimerítő és egy idő után frusztráló tud lenni. Szerencsére a megoldás viszonylag egyszerű: használj aktív zajszűrős fejhallgatót! 

A megkérdezettek többsége egyetért abban, hogy a megfelelő háttérzene, vagy rádió kedvezően hat a munkavégzésre és egyáltalán nem zavaró. Míg valaki a legdurvább norvég black metált hallgatva képes csúcsra pörögni, mások az egyszerű monoton dallamokat vagy a kereskedelmi rádiókat hallgatva képesek kimaxolni  hatékonyságukat. Ez egyéni preferencia kérdése. A háttérzaj azonban bosszantó lehet, ekkor jön képbe egy jó minőségű zajszűrős füles. A weben számtalan aktív zajszűrő funkcióval rendelkező terméket találunk az egészen olcsótól a csillagászati összegekért kínált árucikkekig .

Egy hagyományos fejhallgatóval szemben a zajszűrő funkció (active noise cancel vagy ANC) igazi game changer segítségével a háttérzaj szinte teljesen kiszűrhető, így megszakítások nélkül élvezhetjük a zenét. Ha fejhallgató vásárlásán töröd a fejed, mindenképp fontold meg, hogy egy zajszűrős fülest választasz, imádni fogod!

Plusz tipp: próbáld ki a noisli nevű (ingyenes) szolgáltatást, amely segítségével saját ízlésed szerint generálhatsz olyan háttérzajt, amely segíti a koncentrációt! (A kreatív szakemberek és programozók nagy kedvence!)

Időmenedzsment egyszerűen

Az idő pénz, az időmenedzsment pedig hatékonyság (és pénz). Ha adottak a megfelelő körülmények, gyakran hajlamosak vagyunk belefeledkezni a robotolásba és kevesebb pihenőt iktatunk be, mint kéne. Ez ugyan lehet produktív, de hosszú távon a megfeszített munka – így vagy úgy – negatív hatással lesz ránk és ezáltal az eredményre is.

Ezen a legegyszerűbben az ún. Pomodoro módszerrel segíthetünk. Bizonyos időközönként (óránként vagy akár gyakrabban) iktassunk be pár perces szüneteket, amikor felállunk a géptől, nyújtózunk vagy sétálunk egyet. 

Egy kutatás szerint

a legjobb eredményt 52 perc koncentrált munkával és az ezt követő 17 perces pihenővel érhetjük el.

Természetesen ezt a beosztást nem minden munkakör teszi lehetővé, de érdemes újragondolni picit az effektivitás fogalmát, hiszen kevesen képesek napi 8 órában 100%-os teljesítményt nyújtani. Ezt a sémát követve, tehát 52 perces koncentrált blokkokban teljes egészében lezárhatunk bizonyos feladatokat, így kevesbé érezzük megterhelőnek a munkát. A cél az, hogy ne többet, hanem hatékonyabban dolgozzunk!

Az időbeosztás optimalizálásához segítségünkre lehet a PowerPom nevű ingyenes alkalmazás, használjuk bátran!

Plusz tipp: munka során gyakran megfeledkezünk a megfelelő folyadékbevitelről. Ebben segít a Water Drink Reminder ingyenes alkalmazás, amely akár helyettesítheti a Pomodorot is  – ha megszólal a jelzés, tudni fogjuk, hogy itt az ideje nem csak inni, de felkelni is!

Optimalizált fényerő, nyugodt alvás

Tudományosan bizonyított, hogy a okostelefonok, monitorok és laptop kijelzők kék fénye, illetve a fény erőssége nehezebbé teszi az elalvást és felboríthatja az emberek cirkadián ritmusát is. Hosszú távon ez kimerültséghez vezethet, ami nagyban rányomhatja a bélyegét mindennapjainkra. Itt jön a képbe a Flux elnevezésű alkalmazás, ami napszakhoz igazítja a monitorunk fényerejét és színét. Használata egyszerű és nagymértékben testreszabható. Természetesen a mobil eszközökön is találunk hasonló applikációt, vagy beépített éjszakai funkciót, amit érdemes használnunk a pihentetőbb alvás miatt is.

Plusz tipp: Amennyiben grafikai szoftverekkel, vagy olyan egyéb alkalmazásokkal működünk, ahol fontos a színhűség, akkor a fényszűrő programokat érdemes szüneteltetni. Flux esetében ez automatizálható.

Reméljük cikkünk segít a home office munkavégzés során, ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Olvasta már?

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a…

2024.10.04.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb