Jó kis szlogen ez. Gyakran halljuk, olvassuk, lehet, hogy használjuk magunk is. Kevesen gondolnak viszont bele, mit jelent a gyakorlatban.
A foglalkozásom fordító. Szövegeket fordítok egyik nyelvből a másikba.
Most egy másféle fordítási feladatra vállalkozom: egy fordításra az elmélet nyelvéről a gyakorlat nyelvére.
A „bízni a tudományban” kifejezés elméleti (mindjárt látjuk, miért). A kérdés most az: mit jelent ez a gyakorlatban?
Nagyjából ezt: bízzunk a médiában, a kormányban, a társadalmat irányító elitekben és az ő embereikben.
Hogy jutottam erre a következtetésre? Megmagyarázom.
Első lépés: Kicsoda az a „tudomány”?
Nem véletlenül kérdezem így.
- Azt, hogy micsoda a tudomány, viszonylag sokan meg tudjuk mondani elég jó pontossággal (bár még mindig messze nem annyian, mint ahányan saját bevallásuk szerint „hisznek” vagy „bíznak” benne – egy másik érdekes téma lehetne az is, hogy, bár egyenként meg tudjuk mondani, mit értünk tudomány alatt, nem biztos, hogy megegyeznénk a definíciójában… de, vissza a mai írás fő témájára…).
- Ha bízni akarunk benne, a „micsoda” kérdéshez képest legalább annyira fontos az, hogy „kicsoda” a tudomány.
Kevés embernek jelenik meg maga a „tudomány” (bárhogy definiáljuk is), hogy beszéljen hozzá. Kevés ember tud eleget ahhoz, hogy azt mondhassa magáról: egy adott témában birtokolja a szükséges tudást, és így az ő véleménye, az ő gondolatai, következtetései, „amit ő mond, az a tudomány szava”. Akik ilyen tudással nem rendelkeznek (az emberek 99.99%-a), azoknak szükségük van valakire, aki számukra közvetíti, hogy mit is mond erről vagy arról a „tudomány”.
Ki tudná ezen embereknek ezt közvetíteni? Adja magát a válasz: a tudósok. Ki más mondhatná el nekünk, mit mond a „tudomány”? A tudósok… Tehát „bízni a tudományban” annyit jelent a legtöbb embernek a legtöbb kérdésben, mint „bízni a tudósokban”.
Második lépés. És kik a „tudósok”, hogy bízzunk bennük?
Hülye kérdésnek tűnhet, de mégis fontos megválaszolni. Kik azok, akiket az átlagember tudósnak tart?
- Honnan tudnám én azt XY-ról, vagy honnan tudná bárki más, aki nem birtokol az adott tudományterületen mély ismeretet, hogy XY most az adott terület tudója-e vagy nem?
- És ha van több tudós, és a véleményük az adott kérdésben eltérő (és általában ez a helyzet), akkor honnan tudom, hogy melyiknek higgyek, melyikük véleményében bízzak?
A gyakorlatban tudósnak azokat tartjuk és azok véleményét tekintjük az uralkodó tudományos álláspontnak,
- akik beszélő fejek a tévében, és a fejük alatt a „szakértő” felirat szerepel (média)
- akik nevével cikkek jelennek meg a sajtóban, és a szerzőről az van odaírva, hogy ennek vagy annak a területnek a „szakértője” (média)
- akikre tekintélyként hivatkoznak az előbbi beszélő fejek és újságírók (média)
- akik tagjai, esetleg vezetői különféle állami tanácsadó testületeknek (ahova az állam vezető rétege juttathat embereket)
- akik magas akadémiai címeket birtokolnak vagy különféle tisztségeket töltenek be (amit egyetemi vezetők és a megfelelő állami vezetők támogatásával, esetleg politikai úton lehet elnyerni)
- akikre ezen kiemelt posztokat betöltő személyek tekintélyként hivatkoznak
- akik a közösségi médiában népszerű „beszélő fejek” (ez jelentheti ritka esetben azt, hogy akik azt mondják, amit sokan akarnak hallani/amivel sokan egyetértenek; gyakoribb viszont az, hogy a közösségi médiában is a különféle algoritmusok és tiltások révén azon emberek véleménye terjed, akiket ebben a médiacégek – Google, facebook stb. [link]– támogatnak)
Gyakorlatilag tehát, két lépésben eljutunk oda, hogy a „bízni a tudományban” kifejezés jelentése a hétköznapi gyakorlatban, a legtöbb esetben azonos a „bízni a médiában, a kormányban, a társadalmat irányító elitekben és azok embereiben” kifejezés jelentésével.
Mi következik ebből? – Röviden
A „bízni a tudományban” és hasonló eufemizmusok nem segítik a tisztánlátást. A kérdés ugyanis nem a tudománnyal mint olyannal függ össze. Nagyon kevés tudományellenes ember van. A kérdés, amelyet feszegetünk, inkább tartozik a hatalom és a bizalom területére, és jobban feltehető pl. így: akarunk-e (egy adott kérdésben) bízni azokban, azok értékítéletében, döntéseiben, akiket általában a „tudománnyal”, „szakmaisággal”, „szakértelemmel” azonosítunk, vagy nem. A „nem” válasz mellett érvelnék [link].
Mi következik ebből? – Bővebben
Az igazán kitartó olvasóknak kifejtem ezt még egy picit.
A COVID vagy más aktuális, égető témákra is igaz, hogy a vita lényeges része nem tudománypártiak és tudományellenesek között zajlik. Nem hiszem, hogy nagy befolyással lenne az a gondolat, hogy nem szükséges a világról tudni semmit, felesleges tanulmányozni a világot, hanem valami más nézetrendszer alapján dönteni a dolgainkról. Ez az állítás nekem teljesen abszurdnak tűnik.
Hogy valaki azt mondja, nem kell matematika, nem kell kémia, nem kell informatika, nem kell virológia, nem kell figyelni, amilyen hatással van az emberiség a Föld klímájára és ökoszisztémájára, hanem kizárólag az ősi hiedelmeink vagy az Egyház tanítása vagy bármi más alapján akarjuk az életünket élni.
Ez lenne ugyanis igazából a tudományellenesség. Nem tudom felidézni, hogy ilyesmit bárkitől hallottam volna életemben, aki komolyan is gondolta. Ezt a nézetet gyakorlatilag senki se vallja… tehát igazából senki se tudományellenes. Más-más szerepet szánunk a tudománynak a saját életünkben és az emberiség életében, de az emberek elsöprő többsége szán valamilyen szerepet a tudománynak, tehát nem tudományellenes.
Nem, azok, akiket tudományellenesnek állítanak be, azok nem ezt mondják. Akiket tudományellenességgel vádolnak, gyakran nem a tudományban kételkednek, hanem egyik vagy másik tudós véleményében, eredményeiben, következtetéseiben. Hogy ez ugyanaz lenne? Egy párhuzam. A tudomány és egyik vagy másik tudós véleménye között pontosan akkor van egyenlőség, amikor egyik vagy másik pap tanítása és Isten gondolatai között. Hallgatjuk a papot, Istenről beszél, de a pap nem Isten. Csak beszél róla. Némelyik jobban, másik kevésbé jól. Picit távolabbról szemlélve rájövünk erre a különbségre: csak egy adott felekezet hívei, és még közülük is messze nem mindenki fogadja el, hogy a papjaik szava szent, mintha maga Isten mondta volna. Ugyanígy van a tudósokkal is. Hallgathatjuk őket, a tudományról beszélnek, de ők maguk nem a tudomány. Csak beszélnek róla. A tudósok is tévedhetnek. Egyik is, másik is, néha a többségük is.
Olyan esetek is vannak, amikor a vita még csak nem is erről szól. Amikor a „szkeptikus” nem is a tudósok által közölt tényekben, kilátásokban kételkedik, hanem pusztán abban a következtetésben, amit a társadalom irányítói levonnak a tudományos tényekből. Sok klímaszkeptikus mondja, hogy a hivatalosan elfogadott tudományos nézet arról, hogy milyen hatással van az emberi széndioxid-kibocsátás a Föld melegedésére, nem megfelelő alapokon nyugszik, és félrevezető, rossz döntések születnek ez alapján. Ők az előbbi csoportba tartoznak. Néhány hónapja olvastam viszont egy pár oldalt David Friedman „The Machinery of Freedom” című könyvéből, ahol a szerző valahogy így érvel:
Mondjuk, hogy minden úgy van, ahogy mondják. Az összes hivatalosan elfogadott összefüggés a CO2-kibocsátás és a klíma között helytálló. Tehát mi, emberek, a CO2-kibocsátásunk szabályozásával szabályozni tudjuk a Föld klímáját. Nagyszerű. Viszont én a kibocsátáscsökkentési politikátokkal akkor se értek egyet. Ugyanis azt szeretném, ha felmelegedne a Föld 2-3 fokot, és ezért azt mondom, most ne csökkentsük a kibocsátást, sőt, ha lehet, növeljük, a csökkentésre pedig térjünk vissza majd 50-60 év múlva, hogy stabilizáljuk a Föld klímáját ezen a magasabb hőmérsékleten.
Ez nem tudomány-ellenes álláspont, mégcsak nem is vonja kétségbe a bejelentett uralkodó tudományos nézetet sem. Egyszerűen magasabbra akarja tekerni a termosztátot. Hasonlóképpen, arra a kérdésre, hogy megengedett legyen-e az abortusz [link], sincs tudománypárti és tudományellenes válasz. Az előző preferencia kérdése (van, ami jobban kedveli a meleget, van, aki a hideget), az utóbbi viszont egy erkölcsi kérdés. Más szavakkal: nem az a kérdés lényege, hogy mit lehetséges megtenni (ez a tudományhoz tartozik), hanem az, hogy mit helyes megtenni (ez az erkölcshöz).
Más kérdésekben is gyakran hivatkozik egyik vagy másik oldal arra, hogy az ellenfeleik tudományellenesek, és ők pusztán a tudományt képviselik, követik. A nézeteltérés túl gyakran inkább a hatalom, bizalom és az erkölcs dimenziójában van, így megoldást is csak ezekben a dimenziókban találhatunk.
Ettől persze még ugyanolyan kényelmes dolog marad a nézetkülönbséget elintézni azzal, hogy én okos vagyok, te pedig buta, így nekem van igazam. Aztán azt kapjuk, amit annyiszor: mindenki kiabál a többiekre, ismételgeti a sajátját, de nem hallja, nem érti (sokszor nem is akarja érteni) a többiekét. A „bízni a tudományban” és hasonló eufemizmusok nem segítik a tisztánlátást. A kérdés ugyanis nem a tudománnyal mint olyannal függ össze. A kérdés, amelyet feszegetünk, jobban feltehető így: akarunk-e (egy adott kérdésben) bízni azokban, azok értékítéletében, döntéseiben, akiket általában a „tudománnyal”, „szakmaisággal”, „szakértelemmel” azonosítunk, vagy nem (ha igen, milyen mértékben). Kényelmes lehet, ha megmondják az embernek, mit kell tennie, így felszabadítják a gondolkozás terhe alól, de egész jó érvek vannak arra is, hogy vigyázzunk, mielőtt ilyen bizalmat bárkibe helyeznénk [link].
Két írásom, amelyet a kitartó olvasónak szintén ajánlanék (én milyen szerepet tartanék fenn a tudománynak, tudósoknak, szakértőknek az a saját életemben, illetve a társadalom életében):
A fenti atom-képet Gorkhs felhasználótól töltöttem le a Pixabay oldalról.
