Tévedések

Köszöntöm a kedves olvasókat. Hogy ki vagyok, miért írok, és miért olvassa el bárki is az írásaimat, nehéz lenne pár mondatban összefoglalni: picit hosszabban kifejtve elolvasható itt [link]. A korábbi írásaim megtalálhatók a facebookon (amíg volt ott jegyzetírási funkció) innen indulva [link], majd a thinkspoton innen indulva [link]. Ezt a blogot első sorban azért kezdem, hogy megosszam a gondolataimat az élettel és a világgal, a dolgok működésével kapcsolatban. Ennek keretében rámutatok néhány széles körben elterjedt tévedésre, amelyeket kimondatlanul is elhiszünk, elfogadunk, és ezek miatt romlik az életünk, a kilátásaink egyéni és közösségi, társadalmi szinten is –, valamint kifejtem, miért gondolom az adott nézetet tévesnek, és előadom, mi az én nézetem a témában. Továbbra is nyitott maradok arra, hogy valaki az én tévedéseimre mutasson rá. Úgy gondolom, olvastam már eleget, gyűjtöttem annyi személyes megfigyelést, tapasztalatot, hogy a mondanivalóm hasznos lehessen másoknak is. Gyakran látom el az írásaimat linkekkel. Ha egyik vagy másik szövegrész kattintható, akkor a link legtöbbször vagy a gondolat forrásához vezet, vagy egy olyan oldalra, amely jobban megvilágítja, amire a kattintható szövegrésszel gondoltam. Igyekszem egyszerűen, közérthetően fogalmazni, konkrétumokat, akár javaslatokat, tanácsokat is megfogalmazni. Bár megteszek minden tőlem telhetőt, hogy félre ne vezessek senkit, és hogy amit írok, megfelelő alapokon nyugodjon, mégsem áll módomban felelősséget vállalni azért, ahogy az Olvasók esetleg értelmezik az írásaimat, sem a következményekért, amelyek esetleg abból származnak, hogy valaki a leírt gondolatok, információk alapján cselekszik. Olvassa tehát mindenki saját felelősségére!

Másokra hagyatkozás

Nem bölcs dolog vakon más(ok)ra hagyatkozni. Ez az első tévedés, amelyet már ebben az írásban megemlítek. Hányan csak a kedvenc sajtótermékükből tájékozódnak, csak a kedvenc politikusaik nyilatkozatait olvassák stb. Elég gyakran az az eredmény, hogy félrevezetik őket, de legalábbis igen egyoldalú kép alakul ki bennük a világról. Rám se hagyatkozzon senki vakon, hanem fontolja meg maga, amit írok, hasonlítsa a többi elérhető információhoz, saját élettapasztalatához, és maga vonjon le következtetéseket. Más szóval:

mindenki jól teszi, ha a saját fejével gondolkodik, ha saját maga hozza meg a döntéseit, választásait az életben.

Igen sokba kerülhet ugyanis, ha ezt másra bízza. Kényelmes ugyan az így elérhető felelősségnélküliség, és a felszabadult idő, de az esetek többségében mégsem éri meg. Magam sem egy forrásból merítettem a gondolataimat, hanem igyekszem a forrásokat folyamatosan bővíteni, több mindenkinek a gondolatait elolvasni. Néha olyanokét is, akik kifejezetten olyasmit írnak, ami nekem nem tetszik, és megpróbálom az értéket megkeresni ezekben is.

Objektivitás

Mindennek ellenére az írásaim nem lesznek „kiegyensúlyozottak”, „objektívek”, legalábbis nem tökéletesen. Nekem is vannak személyes preferenciáim, amelyek hatással vannak arra, ahogy látom a világot. Amit olvasok, azt összevetem azokkal az információkkal, amelyek korábban jutottak el hozzám, illetve amit korábban tapasztaltam. Két tévedés is van ezzel kapcsolatban, amit itt most megemlítenék. Egyrészt, vannak, akik azt hiszik, ők teljesen objektívek, tisztán a „tények” alapján döntenek (és így nyilván a többiek hibásak, illetve azok hibáznak, akik más következtetésekre jutnak, mint ők). A másik véglet az, ha azt gondoljuk, nincs olyasmi, hogy objektív realitás, hanem minden szubjektív, és ha egyszer minden úgyis szubjektív, mindenki nyugodtan gondolhat, hihet, amit csak megfelelőnek talál. Úgy is mondhatnánk, hogy nincs olyan, hogy az igazság, hanem mindenkinek megvan a maga igazsága. Mindkettő helytelen: az igazság valahol középen van.

Eredetiség

Ha más valaki gondolatait idézem, akkor igyekszem feltüntetni a forrást.

Bár van néhány eredeti gondolat is abban, amit írok, készséggel elismerem, hogy a túlnyomó többségét nem én találtam ki:

vagy átveszem mások gondolatait, vagy legalábbis mások gondolatai, érvei ihlették az én gondolataimat. Ebben viszont nem látok problémát. Tévedés ugyanis, hogy az eredeti gondolatok jobbak, mint az átvett gondolatok. Már miért is lennének jobbak? Vegyünk figyelembe két dolgot. Sokan éltek előttünk, sok mindent már kitaláltak.

1. Ha olyasmi jut az eszedbe, ami még korábban soha senkinek nem jutott, akkor az jó eséllyel hamis. (Bár nem mindig az.)
2. A másik dolog az életünk rövidsége. Még ha képesek lennénk is rá, akkor sem lenne időnk mindent magunk kitalálni.

Fejlődés, előrehaladás úgy képzelhető el, ha a korábbi nemzedékek a tudásuk legjavát átadják az utánuk következőknek, emezek pedig ki tudják válogatni az elődeik tudásából annak a „legjavát”. A legtöbb esetben tehát tévedés az, ha a korábbi ismereteket, a történelem tapasztalatait figyelmen kívül hagyjuk, és azt hisszük, mi magunk mindenre rá tudunk jönni. Ez azonban nem lehetséges, így – ha már kénytelenek vagyunk másoktól tanulni az előrehaladás érdekében – egy nagy kihívás rájönni, hogy kitől és mit érdemes megtanulni. Nem minden arany ugyanis, ami fénylik. Ezek a blogbejegyzések felfoghatók lesznek majd úgy is, hogy összegzik azon dolgokat, amelyeket olvastam, ami ez alapján eszembe jutott, és amit érdemesnek tartok arra, hogy mások is elolvassák, megértsék a lényegét.

Tudomány, szakértelem

A tudománnyal, a tudományos elméletekkel kapcsolatosban sok elterjedt tévedés van forgalomban. Van, aki szerint egy tudományos elmélet annál jobb, minél elegánsabb, vagy minél meggyőzőbb, minél több követője van. Ezzel szemben egy tudományos elmélet igazi értékét az jelenti, amennyire megközelíti az igazságot, amennyire az elmélet alapján következtetni lehet a világ egyik vagy másik jelenségére. Megint más szavakkal: egy tudományos elmélet csak annyit ér, amennyire felhasználható a gyakorlatban, amennyire megközelíti a gyakorlatot, a tapasztalati tényeket. Vitákban néha nem az érvek helyességére, hanem az érvelők „szakértelmére” helyezik a hangsúlyt. Tehát: meg se nézem, hogy az érved jó-e, hisz te „amúgy sem értesz hozzá”, inkább hiszek a „szakértőknek”. Ez a megközelítés is igen gyakran tévedésre vezet, a „9 fogorvosból 10 ezt ajánlja” típusú érveket felettébb gyengének tartom. Ha ez az egyetlen/legfőbb érv valami mellett, az inkább a valódi érvek hiányára mutat rá. Ezzel szemben nem nevezem magam egyik téma szakértőjének sem, és nem támogatom, hogy „szakértők” döntéseket hozhassanak helyettünk. Azt mondom ehelyett, hogy az életünk, társadalmunk fontos kérdéseiben az összefüggéseknek kellően egyszerűeknek kell lenniük ahhoz, hogy az emberek túlnyomó többsége meg tudja azokat érteni. Egyébképp mindig félresiklik valahol a dolog.

Állam, gazdaság

Az állam és a gazdaság működésével kapcsolatban is vannak közkedvelt tévedéseink. Szinte csak az van. Nehezemre esne felidézni olyan, az állammal vagy a gazdasággal kapcsolatos közvélekedést, amelyet igaznak, helytállónak gondolok. A következő cikkekben várhatóan elég nagy szerepet kap ez a témakör. Itt csak néhány példa engedtessék meg, az egyértelműbb esetekből. Elterjedt nézet, hogy a progresszív adózás (magasabb jövedelemre magasabb adókulcs) a gazdagoknak hátrányos. A valóság az, hogy a már gazdagoknak ez nem sokat árt, ellenben azon most még szegények és középrétegbeliek dolgát nehezíti meg, akik fel szeretnének kerülni a vagyonosabb rétegbe. Ily módon, mivel nehezíti a gazdag rétegbe való bekerülést, összhatásában segíti a most gazdagoknak a többiekkel szemben élvezett előnyének fenntartását (így mondhatjuk, hogy a gazdagoknak kedvez). Sokan gondolják azt, hogy szabadpiaci kapitalista rendszerben élünk, és a gazdasági problémák (piaci buborékok, bankválságok, visszaesésekkori munkanélküliség stb.) a „piac hibái” miatt alakulnak ki. Ezzel szemben a világ legtöbb országához hasonlóan a mi országaink gazdasága is nagyobbrészt államilag vezérelt, és a gazdasági problémák jelentős részének oka éppen az állami szerepvállalásban keresendő.

Korunk szelleme: a követelőzés

Az eddig említett témáknak van akkora jelentősége, hogy ha ezekben sokan sokmindenben tévednek, nem csoda, ha hanyatlik a társadalom. A téves elképzelések ugyanis, ha cselekszünk azok alapján, nem kívánt eredményekhez vezethetnek. Tévesen akár azt is gondolhatnánk, hogy ez egy pusztán gazdasági, politikai probléma – hogy a probléma pusztán a tudással kapcsolatos, illetve annak hiányában keresendő. Ezzel szemben én úgy látom, ennek mélyebb gyökerei (is) vannak. Egy ilyen gyökér valahogy így fogható meg: elfogadhatóvá vált az, hogy az emberek mindenféle jogokat találnak fel maguknak. Nekem ez is jár, meg az is jár. Folyamatosan bővül az „alapvető emberi jogok” listája. Egy időben ez az erőszaktól és a kényszerítéstől való védelemre (egyéni szabadságra) vonatkozott. Mára magától értetődőnek vélik sokan, hogy nekik „joguk van” vagy bizonyos egyéneknek és csoportoknak „joga van” ahhoz, hogy „valaki” (más) őket megóvja az éhezéstől, számukra „emberhez méltó” lakhatást biztosítson, biztosítsa az egészségügyi ellátásukat, a „létbiztonságukat”, de már újabban talán a „megfelelő színvonalú kultúrát” és szórakozást is. Mindezt persze az ő bármiféle egyéni érdemük vagy teljesítményük vizsgálata nélkül… hiszen elvégre is „emberi jogokról” van szó. Rámutatok, hogy nem jó, ha az emberek így kezdenek gondolkodni, viszont tévedésnek nem nevezném: ez inkább az erkölcsi romlás egy tünete.

Szándékos „tévedések”?

Hogy függ ez össze a fenti tévedésekkel? Rámutatok egy összefüggésre. Sok ember esetében a tévedés gyökere valóban az, hogy valamit legjobb erőfeszítésük ellenére rosszul gondolnak, vagy igyekeztek tisztán látni, de valaki mégis félre tudta vezetni őket. Ez egy elterjedt jelenség. Sok más eset viszont egy más jelenségre mutat rá. Arra, hogy az érintett nagyravágyása, követelőzése, az, hogy saját érdekét mindenáron igazolni akarja, azt eredményezi, hogy az érintett összefüggő érveket figyelmen kívül hagyjon, más érvek jelentőségét felnagyítsa stb.

A saját vélt érdekünk miatt tudat alatt félrevezetjük magunkat: elhiszünk valamit, mivel az igazolja azt, amit amúgy is, önérdekből tenni akarnánk, akkor is, ha az érvek gondos mérlegelése valószínűleg rávezetne minket arra, hogy az adott vélekedés téves.

Néhány kézenfekvő aktuális példa két aktuálisan népszerű témával, a klímával és a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban.

1. Bármelyik „klímaszakértő” könnyen kísértésbe esik, hogy a klímaváltozást az emberiség létét fenyegető veszedelemnek nevezze. Hát miért is ne tenné? Minél többen hiszik minél nagyobb problémának a klímaváltozást, annál nagyobb tiszteletnek fog örvendeni a szakmája, és annál több pénz lesz a kutatására, annál jobb karrierre számíthat az adott területen.
2. Az ENSZ mellett működő klímatestület azonnali cselekvésre szólít fel a klímaváltozással kapcsolatban. Mi mást tehetnének? Ha azt mondanák, hogy a dolog ráér még pár évtizedet, akkor az első döntés, ami ebből logikusan következne, hogy feloszlassák őket és így megszűnne a nagy presztízzsel és életszínvonallal járó állásuk.
3. Egy járványügyi szakembernek, de akár politikusok és egyéb szereplők széles skálájának szintúgy kínálkozik, hogy a mostani koronavírusjárványt nevezze az emberiség legnagyobb problémájának. Ugyanazon okokból, mint előbb a „klímásokkal” kapcsolatban illusztráltam.

Presztízs, státusz, hatalom, pénz.

Ebből nem következik, hogy a fentieknek ebben vagy abban nincs igazuk. Arra akarok rámutatni, hogy messze nem mentesek az önérdektől, nem bízhatunk az objektivitásukban: mivelhogy érdekeltek az „eredményben”, a kísértés nagyon is ott van, hogy „tévedjenek”, esetleg félrevezessenek másokat a „jó ügy érdekében”. (Nem vonom ezt kétségbe a szén- vagy olajcégeknek dolgozók esetében. A médiában dolgozók jelentés részére ugyanígy igaz, hogy nem sietnek utánanézni egy ügy hátterének akkor, ha a meglevő információk alapján (is) „ütős”, nekik (jobban) megfelelő cikket tudnak írni.) Ha nem istenítenénk saját magunkat, nem hinnénk azt, hogy nekünk minden jár, amit megkívánunk, ha nem lennénk ennyire nagyravágyóak, szűklátókörűen önzőek, ha úgy tetszik, ha szeretnénk felebarátunkat úgy, ahogy saját magunkat, akkor ez utóbbi fajta tévedésekből valószínűleg jóval kevesebb lenne.

A fejlődés feltétele a szabadság

Az a (gazdasági) fejlődés, amit megszokhattunk, illetve elvárunk, remélünk, nem fenntartható az egyének magas fokú (gazdasági) szabadsága nélkül.

A zárójel arra utal, hogy végeredményben az előző mondat igaz a „gazdasági” szó nélkül is és azzal együtt is. Tévedés ugyanis, hogy a gazdasági fejlődés elválasztható a fejlődés többi formájától. A gyakorlatban nem működik az, hogy fejlődik egy társadalomban pl. a környezetvédelem, a kultúra, a közbiztonság vagy az egészségügy, de közben az általános gazdasági jólét hanyatlik. Tévedés az is, hogy a gazdasági szabadság elválasztható a szabadság egyéb formájától. A gyakorlatban nem működik az, hogy „munkaidőben” kötelezően valaki másra, valaki más céljaiért dolgozunk, szabad időnkben viszont olyan világnézetet, véleményt fogalmazunk meg, amilyet csak akarunk, olyan politikai jelöltséget vállalunk és olyan jelölteket támogatunk, amilyet és akiket csak akarunk. Olyan a világnézetünk, amilyet csak akarunk; úgy töltjük és azzal a szabadidőnket, akivel csak akarjuk. Ez nem működik. Vagy magunk döntünk a munkánk gyümölcséről, és akkor adott lesz az összes többi említett jog és szabadság is, vagy pedig (amilyen mértékben) mások döntenek a megélhetésünkről, és akkor (olyan mértékben) eltűnik, önmaga paródiájává válik az összes többi említett jog (is). A vicc jut eszembe:

„Szabad országban, szabad ember azt tehet, amit… …szabad.”

A szabadsághoz viszont erkölcsre is szükség van

Az elmúlt évszázadok elterjedt tévedése, hogy az embereknek csak lehetővé kell tenni, hogy azt tegyék, amit akarnak, és minden jó lesz. Ennek a gondolatvilágnak egy része az is, hogy a hagyományos erkölcsi tanítások meghaladottak, jobb volna azokat elfelejteni. Ezzel szemben jó eredményekre csak akkor érdemes számítani, ha az emberek a szabadságukat jellemzően jóra használják fel.

Megfelelő erkölcs, erkölcsös egyénekből álló társadalmi többség nélkül a szabadság nem fenntartható.

A múltban az emberi társadalmakra jellemzőbb volt az elnyomás, mint a szabadság: a mi történelmünk jelentős részére igaz, és a világ jelentős részén igaz ma is, hogy a vezető rétegeken kívülieknek alig voltak/vannak lehetőségeik: ki vannak a hatalmasoknak szolgáltatva. Ez visszafelé is működik:

a szabadság hiánya hozzájárul az erkölcs romlásához.

Ugyanis, ha nincs egyéni szabadság, az feltételezi, hogy mindenki parancsoknak engedelmeskedik. Aki a parancsokat kiadja, annak a kezében hatalom összpontosul, és ez a hatalom könnyen korrumpálja erkölcsileg az illetőt, de a környezetét is. Hosszú távon a hatalom említett korrumpáló hatása még a legerkölcsösebb társaságok, társadalmak hanyatlását is előidézi.

Fejlődés vagy hanyatlás?

Több olyan folyamatot is látni vélek, amelyek rontják a kilátásainkat: a ma élők és utódaink várható jövőjét. Viszont sok olyan embert is látok, akik törekednek a kilátások javítására, kisebb-nagyobb sikerrel. Az tehát nem tévedés, hogy további jelentős fejlődés állhat előttünk. Az viszont már az, ha valaki azt hiszi, hogy egy erkölcsös egyénekből álló többség és magas fokú egyéni szabadság nélkül ez elérhető. Ha ezek visszaszorulnak, akkor akár egy mély hanyatlás is jöhet, valami ahhoz hasonló, mint Róma bukásakor volt. Hallottam már nem egy olyan véleményt, hogy ez elkerülhetetlen. Valószínűleg igazuk van, arról viszont kevésbé vagyok meggyőződve, hogy most azonnal kell bekövetkeznie a hanyatlásnak: lehet, hogy még néhány megújulás, emelkedő várhat ránk a mély süllyedés előtt…

…rajtunk is múlik.

Bár minden egyén csak igen kicsi az egész emberiséghez, de akár a nemzetéhez, országának népéhez képest is, végül azért mindannyiunk egyéni tettein is múlni fog a végeredmény. Mi magunk dönthetjük el, hogy csak sodródni akarunk az árral, vagy erőnk egy részét arra használjuk, hogy megpróbáljuk a környezetünket jó irányába befolyásolni.

Az egyik első jó irányba tett lépésünk az lehetne, hogy felismerjük az életünket megrontó tévedéseinket, és javítunk rajtuk.