A komáromi fiatalember 2016 óta él Innsbrucktól 60 kilométerre alpesi hegyóriások gyűrűjében. Bár Gabriel már többnyire németül gondolkodik, a szlovák anyanyelve mellé a nagyapai ágon tanult magyar nyelvtudást is elővette a kedvemért, hogy aztán néhol angol és német szavakkal tűzdelve csapjon meg annak a hegyi életstílusnak a fuvallata, amit egy aktív, nyáron bicikliszervízben dolgozó, szabadidejében hegymászó-túrázó, télen a helyi síszaküzlet és sípályák közt lavírozó srác él.
Gabriel korábban Bécsig jutott Ausztrián belül, amikor viszont találkozott Innsburckban egy ismerősével, az rögtön megjegyezte: Meglátod, fogsz te még itt élni… És úgy is lett! Gabriel a Mayrhofen síresortban (Zillertal Alpok) kapott állást, amely körül össze-vissza 142 km sípálya található. “Nem volt tökéletes a németem, itt viszont mindenkivel beszélgetni kell – akár kölcsönzéssel, szervizzel kapcsolatban, akár csak úgy.”
Hogyan kezdett el Gabriel komolyan túrázni? Rögtön, mikor kiköltözött belecsapott a lecsóba? “Na, lecsót azt már régen ettem – mondja nevetve. – 16 év után először itt próbáltam újra síelni. Addig siklottam, míg meg nem fájdultak a lábaim. Aztán jött a túrasízés, ami sokkal jobban megtetszett – kedvenc kardió, ahogy a saját sítalpakon mész felfelé, teljesen más élmény. A porhó pedig a legjobb, mintha felhőn siklanál.” Ráadásul a hajnali órákban a legjobb megkezdeni egy-egy kiruccanást – kifejezetten olyan pályán kívüli részeken, ahol nincs egy lélek sem. “Sokszor fél 5-kor kelünk, pedig itt még 7-kor is sötét van – a magas hegyek miatt a Nap később jön fel. A napfelkeltét viszont teljesen más fent a hegyen átélni…
Ahogy a távolból rád sütnek az első sugarak, hihetetlen érzés. Nekem olyan, akár az újjászületés.”
Mielőtt azonban bárki túrasízésre szánná magát, szem előtt kell tartani egy csomó szempontot. „Mikor havazott utoljára, milyen hőmérsékletek voltak, fontos az adott időszak, vagy hogy a hegy melyik oldalán megyünk, de a technikai nehézségeket és a lavinaveszélyt is mérlegelni kell.” A hó struktúráját például több faktor is befolyásolja: kell egy kis meleg, hogy olvadjon, aztán kellenek a jó mínuszok, hogy egyesítse az új havat a korábbi alapozással. „Első nap veszélyes menni hóesés után, főként a keleti vagy az északi oldalon, amit kevesebb napsütés ér. Két hónapja például meghalt egy fiatal fiú.” Az eset az említett síközpontban történt, jelöletlen helyen a pályán kívül, ahol saját felelősségre lehet síelni. „Mindenki tudta, milyen veszélyes aznap, de mivel a szerencsétlenül járt fiú látott sítalp nyomokat, ő is menni akart – sajnos elindult alatta a hó és elsodorta őt.”
A nyári hónapok aztán a turisztika kipróbálását is hozták magukkal. “Vannak itt, akik szinte csak dolgoznak, iszogatnak és hiába vannak a hegyek közt, semmi sport… Hihetetlen. Én kíváncsi voltam milyen a nyár a hegyek között, mi mindent lehet kipróbálni.” Mára a melegebb időjárásban akár 30 kilométert is gyalogolnak egy nap. A magasságot tekintve pedig 3 379 méter volt a maximum eddig, 1 380 méterről indulva. “Kezdőként 300-400 méteres emelkedést teljesíteni már egész jó. Általában egy nap alatt megjárjuk az útvonalakat, de szép dolog lenne hálózsákkal, polifómmal a szabad ég alatt is aludni. Sokszor szeretek egyedül menni, mert olyankor van idő az önreflexióra, kitisztul a fejed és belső hangokkal szembesülsz – kell ez a detox a szervezetnek. A helyes gondolatok végül pozitív hatással lesznek az életünkre is. Fontos rendszeresen kommunikálni a belsőnkkel – olyan ez, akár egy séta egy titokzatos erdőben. Mindehhez viszont bátorság is kell.”
Miközben Gabriel mesél eszébe jut olyan helyzet, ami neki sem volt mindegy. „Egyik túrasízésen leszálltam a lecekről, csupa hó a horizonton és elindultam. Volt egy hókifúvás, ami úgy nézett ki, mintha híd lenne. Aztán megláttam, hogy hol állok… Nem volt alattam semmi, csak a zuhanás… Szerencse, hogy abban a pillanatban nem történt baj, oda kell figyelni! Bár durva szitu volt, ha meg vagy szokva a magassághoz, már nem félsz.”
A járványhelyzet elején engedélyezték ugyan a bizonyos fokú kültéri mozgást az osztrákoknál, a túrázást, túrasízést viszont nem. “Állítólag a hegyi mentőknek is készenlétben kellett állniuk, hogy máshol segítsenek – a helikopter ugyanis nálunk olyan, mint egy taxi. Érdemes ún. Alpenverein biztosítást kötni, mert ha olyan rossz helyzetben ér a baj, kb 4 000 Euró egy légi fuvar.”
A fiatal srác egyelőre a környék magas hegyeit veszi sorra. 600 méteres völgyek, 1 400-3 400 méteres hegyek lankáin mindig van új útvonal a felfedezésre. “Olyan hegyre is másztunk már, aminek jégsapka volt a tetején, ilyenkor a felszerelés is speciálisabb – mászó expresszek, csákány, strapabíró cipő mászóvassal, heveder, kötél, karabiner, csavarok, hurok, bukósisak, víz, energiaszelet, ez mind-mind elengedhetetlen. Ahogy a funkcionális öltözék is – pamut izolációs aláöltöző, masszív, többrétegű nadrág, legjobb a softshell mászónadrág, kesztyű, széldzseki vagy tollkabát. Javarészt a jó fizikai kondíción múlik egy sikeres mászás, a klasszikus túrázáshoz viszont kedv és lelkesedés is elég.”
Gabriel tervei közt szerepel a Monte Rosa hegység megmászása is, mely az olasz-svájci határon húzódik, ezzel a legmagasabb pontját adva a két országnak. „Gyönyörű panoráma, leírhatatlan természet, egy teljesen más atmoszféra. A jelenkori környezeti válság miatt azonban a jégsapka folyamatosan olvad – szeretném még ezt az egyedi élményt addig látni és átélni, amíg lehet. Legkedvesebbet nehéz mondani, az egész Zillertal-rész nagyon tetszik. Ennek ellenére szeretnék majd hazaköltözni, hiányoznak a barátok, a család – és a Tátrát is végig szeretném túrázni rendesen.
Mindenesetre örülök, hogy kipróbálhattam egy otthontól távolabb eső részt is, mert csak így tapasztaltam meg, hogy: házad lehet akárhol, de otthonod csak egy helyen!”
Cikkünk a Duna24 2021. áprilisi nyomtatott lapszámában jelent meg.
