Tényleg fontos, hogy kereszténynek valljuk magunkat? Hisz nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, nem úgy, mint a magyarság esetében. Józsa Attilát, ógyallai esperes-plébánost kérdeztük a népszámlálás ügyében.
Sokan megnyilatkoztak a témában, hogy mennyire fontos nemzetiségünk megvallása, de kevesebb hang szólalt meg azügyben, hogy a vallás megvallása is fontos lehet. Mennyire fontos, hogy kereszténynek valljuk magunkat?
Gondolom, most a népszámlálás előtt többen azért nyilatkoznak nyilvánosan nemzetiségük fontosságáról, hogy üzenjenek a bizonytalanoknak, bátorítsák a félénkeket, az ingadozókban erősítsék a gyökerekhez való kötődést. Ez egy fontos értéket kiemelő és megerősítő igyekezet, amely jót tesz azoknak is, akiknek nem okoz nehézséget nemzetiségük felvállalása. A bátraknak feladata, hogy erősítsék a gyöngéket. A félelem még sokak szívében ott van, beidegződés, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őket a magyar nemzetiség és a magyar nyelv használata miatt.
Tíz évvel ezelőtt egy látogatás alkalmával egyik idős hívőnk elmondta, hogy életében először merte beírni, megvallani, hogy magyar. Könnyes és boldog arcot láttam ekkor.
Egy egészséges, természetes nemzeti és nyelvi öntudatra nagyon nagy szükség van, hogy ne hamis, önfeladó, önmegvető, önsorsrontó életet éljünk.
Nyilván a keresztény felekezeteknek is vannak bizonytalan, s a közösség peremén létező tagjai, akiknek már lehet, hogy csak egészen laza a kötődésük egyházukhoz. Nekik is üzenünk, hogy őseik hite, vagy a keresztségben kapott kegyelem olyan érték, amelyben ők is elmélyülhetnek, akkor is, ha eddig ezt nem gyakorolták. A közösség számít rájuk is. Van helyük Isten népe körében. Az öntudatos hívek azáltal, hogy megvallják hovatartozásukat, nyilván erősödnek kötődésükben és tudatosulnak bennük lelki értékeik.
Persze, jó lenne, ha a mindennapokban természetes módon, belső elégedettséggel, örömmel tudnánk magyarként és keresztényként élni,
dolgozni, álmodni, ünnepelni. Hogy szinte ne is kelljen szólni róla, látszódjon rajtunk, hogy érdemes és jó ide tartozni. Hitünk megvallása egyébként Krisztustól ránk bízott küldetés és feladat is egyben.
Szlovák részről létrejöttek mozgalmak is, melyek a vallás megvallása ellen ágálnak. Mi lehet ennek az oka?
Észleltem én is a jelenséget. Úgy látom nem csupán a saját soraikat buzdítják, hanem a valláshoz tartozó emberek elbizonytalanítása is a céljaik között van. Főleg őket célozzák meg kampányukkal, hamis érveikkel hangsúlyozzák a vallásos struktúrák állítólagos feleslegességét. Az egyházakat élősködéssel vádolják és céljuk elérni, hogy minél kisebb létszámuk legyen a népszámláláskor. Szerintük a vallás csupán a magánszférához tartozó dolog, és semmi köze a társadalom életéhez, csak egy hobby.
Felhívnám a figyelmet a Szlovákiai Katolikus Püspöki Konferencia ezzel kapcsolatos nyilatkozatára. Egyértelműen az intolerancia jelének és a vallásszabadság elleni támadásnak tartják püspökeink az ilyen jellegű felhívásokat. Sőt, politikai érdekek is állhatnak mögötte, ennek a témának politikai kihasználására számtalan példa van a múltból, amikor a vallás és a hivők, vagy akár nemzetiségek ellen uszítottak. A praktikus jellegű népszámlálást kultúrharccá változtatják.
Ez a kampány ellentmond a népszámlálás céljának is,
amennyiben az reális kép kialakítására törekszik az állam részére a valós állapotokról és trendekről és rákérdez több fontos értékre vagy tulajdonságra, mint az anyanyelv, iskolai végzettség, nemzetiség, vallási hovatartozás.
Nyilván egyesek szívében ma is hatnak az elmúlt három évszázad vallásellenes ideológiái is, melyekből volt néhány. Irracionális gyűlölettel is találkozni.
Van amikor nem valós elvárásaik miatti csalódás vagy megtévesztés miatt hazug, és elferdített indokok alapján alakul ki ellenérzés.
Persze tegyük hozzá, hogy Krisztus híveiként nem mindig viselkedünk e névhez méltón és alkalmasan, s okot szolgáltatunk másoknak az elfordulásra. Értékeinket viszont nincs miért szégyelljük a világ előtt. A népszámlálásban egy tény mellett, számunkra értéket képviselő valóságról nyilatkozunk.
Egy barátom úgy fogalmazott, hogy nem az a kérdés, hogy hány katolikus és református lesz a Felvidéken, hanem hogy hány keresztény és ateista. Tényleg ez lenne a helyzet?
A népszámlálás egyfajta jelzés a kereszténység kiterjedéséről vagy visszaszorulásáról, vagy éppen növekedéséről országunkban, jelzés a felekezeti identitásról is. Nem annyira a vallásgyakorlás minőségéről szól. Ha megnézzük a történelmi Esztergomi Főegyházmegye adattárait pl. 1825-ből és 1908-ból, akkor nagyon sok hasznos információhoz juthatunk az adatok, számok egybevetéseiből. A mostani népszámlálás is pillanatfelvétel a jelenről és üzenet a jövőbe, bár nem kimerítő és nem teljeskörű.
Ugyanakkor, hogy hány katolikus és református lesz a Felvidéken az kevésbé a mostani népszámláláson múlik, hanem azon hogy, hogyan élünk a mindennapokban, hogy evangelizálunk-e, fáradozunk-e Isten szőlőskertjében,
s hogy odafigyelünk-e a szőlő Urának szándékaira, s valóban munkatársai vagyunk-e, s merjük-e rábízni magunkat Isten vezetésére vagy csak tétlenkedünk… S ne feledjük, ő adja az esőt és a napfényt földünkre, ő az áldás forrása, kegyelme és gondviselése még a legnehezebb időkben, próbatételekben is vezeti övéit. Meg tudja újítani a föld színét, s tud új kezdetet adni, Ő munkálkodik az egyházban és szíveinkben. Életünkben kitüntetetten számolunk kegyelme erejével és működésével s erre akarjuk felkészíteni az emberi szíveket.
Cikkünk a Duna24 2021. márciusi nyomtatott lapszámában jelent meg.
