Az elmúlt hetekben nem jelent meg olyan sajtótermék, amely ne foglalkozott volna a hírhedt mesekönnyvel vagy Dúró Dóra performanszával, esetleg Bagdy Emőkével. Ahogyan a politika és a média, úgy a pszichológusszakma is két táborra szakadt. Régi és új iskolákról beszélnek, fejlődésről, és egy toleráns idilli jövőképről – ilyenkor próbálok nem a szocialista utópiákra gondolni.
Mindkét oldal megegyezik abban, hogy a 3-6 éves gyerekek életében ez egy rendkívül érzékeny korszak.
Bagdy Emőke és a mögé felsorakozók azt mondják, hogy nem szabad ebbe a korszakba ilyen szinten érzékenyíteni, nincsenek információink, hogy milyen hatással van gyermekekre, és ennek hatására milyen változás áll be pszichéjükben. Ebből kifolyólag kockázatos, mert amire felismerjük ezeket a változásokat, akár már egy generációnyi mentálisan instabil személyt hozunk létre. A Magyarországon jelenleg aktív tizenötezer pszichológusból viszont ezren azon az állasponton vannak (legalábbis a legfrissebb információk szerint a petíciót hamis névvel bárki aláírhatta, tehát egyáltalán nem biztos, hogy tényleg ezer szakemberről beszélünk), hogy ez az érzékenység, nyitottság, és az, hogy a gyermek még mindent felszív, amivel érintkezik, pont megfelelő az érzékenyítésre.
Mindkét oldal ugyanarról beszél: az egyik ellenzi ezt a radikális beavatkozást, míg másik lehetőséget lát benne. Az igazi hibát én abban láttom, hogy ez valójában nem egy mesekönyv, ez annál sokkal több. Tulajdonképpen egy gyerekeken elvégzett társadalmi kísérlet. Nem tudhatjuk, hogy a „kísérleti alanyok” miként reagálnak arra, hogy ilyen ambivalens gondolatokat ültetünk el bennük. Nem tudjuk, hogy most egy toleránsabb generációt nevelünk fel, vagy pedig teljesen összezavarjuk őket, és önmagukban, nemi identitásukban (is) zavarodott személyeket hozunk-e létre. Hogy az ilyen mesék milyen hatással vannak, megfelelő eszközök-e az érzékenyítésre, csak szakemberek bevonásával, több évtized alatt volna lehetséges megállapítani.
A másik probléma pedig az, hogy mi lesz a családdal mint intézménnyel, ha sikerrel járnak ezek az érzékenyítési kísérletek. Létrehozunk egy generációnyi olyan fiatalt, akik más felfogással rendelkeznek a szexualitásról, nemi szerepekről, gyermekvállalásról, sőt magáról a család szerepéről. Ma még több generációnyi felnőtt él, akik egy teljesen más világban nőttek fel, teljesen mást gondolnak ezekről a témákról. Ha az érzékenyítés megvalósul, egy eddig soha nem láttot generációs szakadékot hozunk létre. A fiatalok nem tudnak majd beilleszkedni a társadalomba, folyamatosan kihívás jelent számukra a munkakeresés, egy munkahely hierarchiájának, szamárlétrájának elfogadása, családtagjai nem értik majd meg őket, nem lesznek képesek támogatni őket. Egyszerűen nem lesznek meg az eszközeik ahhoz, hogy családként áthidalják ezt a szakadékot. Az így felnövő fiatal elveszti a családját, eltávolodik a tradíciótól, és végső soron egyedül marad a társadalomban.
Ha elindulunk ezen az úton, egy lavinát zúdítunk a nyakunkba. Olyan kérdésekre kell választ találnunk, hogy mi lesz velünk család nélkül, mennyire vagyunk ma kiszolgáltatva a manipulációnak, vagyis más közösségek nyomásának. Néhány évtizeden belül vajon ők képesek lesznek családot alapítani? Képesek lesznek gyermekeiket megfelelően felnevelni? Mi lesz, ha nem vállalnak gyermeket, és rohamos fogyásnak indul a lakosság? A kérdések sora szinte végtelen.
Vakon repülünk. Nem látjuk előre, hogy milyen hatással van egy ilyen könyv vagy egy ilyen ideológiai behatás a gyermekeinkre. Lehet, hogy semmilyennel, de az is lehet, hogy akár az egész társadalmat alapjaiban rengeti meg.
Gyermekeink lelki egyensúlya nem lehet tárgya semmiféle kísérletnek, főleg nem egy felelőtlen projektnek, mint ez a mesekönyv. Nem véletlen, hogy a Grimm-mesékből is kikerültek a nem gyerekeknek való részletek, és az sem, hogy kiemelt figyelmet szentelnek annak a filmgyártók, hogy megfelelő korhatár-besorolással lássák el a filmeket és rajzfilmeket. Ennek a szigorú szabályrendszernek épp annyira kell érvényesnek lennie az irodalomra, a mesékre – sőt mindenre, ami a gyerekekre hatással lehet –, mint a mozifilmekre.
Ahogyan a szülők azt is megválogatják, hogy milyen ételt adnak a gyermekeiknek, milyen vegyszereket használtak a háztartásban, milyen módon teszik otthonukat „gyermekbiztossá”, úgy arra is kellő figyelmet kell fordítani, hogy milyen mesékkel ismerkednek meg. Ahogyan Bagdy Emőke is jelezte: „Ezekben a periódusokban alakulnak ki az életre szóló mély bevésődések, ezért ilyenkor minden ingerbehatásnak is különös értéke és jelentősége van.”
Vigyázzunk a gyerekekre, válogassuk meg, hogy milyen meséket olvasunk nekik.
