Szeptember 11-én tanárok és diákok összegyűltek a Grundon, hogy beszélgessenek azokról a „miértekről és hogyanokról”, amik az oktatás jövőjét meghatározzák. Vajon milyen készségekre lesz szüksége a diákoknak a jövőben? Mit tehet a szülő? Mit tehet a pedagógus?
Rendhagyó esemény volt, hiszen gyakran feltett kérdésekről is szó volt, amikre valahogyan mégsem született meg a válasz az elmúlt tíz-húsz vagy száz évben. Abban volt más ez a péntek délutáni, kora esti órákban, hogy olyan megoldásokról, lehetőségekről beszélgettünk, amik megoldást keresnek, és nem csak filozofálnak, hogy mit kéne tenni az oktatásügyi miniszternek, a tankönyv szerzőinek, vagy éppen az iskola igazgatójának máshogy. Továbbá abban, hogy őszintén lehetet beszélni, azokról a problémákról, amiket észlelünk.
Számomra talán a legdurvább tudatosítás ott volt, hogy most mi 2035-2040-re készítsük fel a gyerekeket. Ők ekkor fognak elkezdeni dolgozni. Az idei évet elnézve, hogyan is lehetne elképzelni, hogy húsz év múlva mire lesz szüksége Pistikének az 1.C-ből, miközben negyven-ötven évvel ezelőtt nagymamám még nem hallott az informatikáról, húsz-huszonöt évvel ezelőtt anyukám, már talán sejthette, hogy mennyire fontos lesz a számítástechnika, de az, hogy most ennyire a közösségi térben fogunk élni, elképzelhetetlen volt. Akkor ebben a rendkívül gyorsan fejlődő világban, hogyan is tudná egy pedagógus megjósolni, hogy szüksége-e lesz Pistikének arra, hogy tudja ki volt Balassi Bálint, vagy Zrínyi Miklós. Amire biztos szükségük lesz, azok nem az adatok, vagy képletek ismerete, hanem hogy olyan készségekkel rendelkezzen, amit a munkapiac elvár, kreativitásra, csapatmunkára, problémamegoldásra és még egy sereg olyan fogalomra, amit még most nem is ismerünk.
A beszélgetés rendkívül érdekes volt, motiváló és kreatív. Ezen felül nagyon jó volt, hogy végre volt rá mód, hogy a Grund alapítóival és oktatóival, Egyházi Dórával, Kiss Tímeával, Morvay Andreával és csapatukkal. Remélem még sok hasonló rendezvényt fognak szervezni.
