Ennyivel össze is lehetne foglalni Christopher Nolan legújabb filmjét, amely a mai napon végre megérkezett a mozikba. Elöljáróban azt már most leszögezném, hogy messze nem ez lesz a rendező legjobb filmje, de hogy több szempontból is az egyik legambiciózusabb, legmonumentálisabb alkotása, az biztos. És hogy pontosan milyen lett a végeredmény? Az a továbbiakból kiderül.
A film történetét könnyen össze lehet foglalni. Adott a Névtelen Főhős (John David Washington), akit egy balul elsült bevetés után beszervez egy titkos ügynökség, hogy segítsen megakadályozni a világvégét, amelyet egy rejtélyes technológia, a Tenet okozhat, mely egyszerre létezik a jelenben és a jövőben.
Itt álljunk is meg egy szóra. Pontosan mi is ez a Tenet? Hogyan működik, és kik hozták létre? Nos, elég hamar kiderül, hogy a film e kérdések megválaszolására egy pillanatig sem fog törekedni, hiszen már az első 20 percben tudtára adja nem csak A Főhős, de számunkra is, hogy ne próbáljuk meg megérteni, csak fogadjuk el, hogy létezik ez a bizonyos Tenet, és lépjünk túl a felmerülő kérdéseinken. Ha ez sikerül, akkor a továbbiakban egy, a végletekig elmenő, és elképesztően látványos kalandban lehet részünk, mely során a két és fél óra egy szempillantás alatt fog lepörögni. Viszont ha nem, nos, akkor azonnal feltűnhetnek a film hibái, amelyből bizony akad néhány.
Kezdjük talán a legnagyobbal. Mégpedig azzal, hogy Nolan részben ugyanazt a formulát használta, mint tíz éve az Eredetnél: kitalált egy olyan alapötletet (álom az álomban vs. jelen esetben a Tenet által létező inverziót, amelynek köszönhetően tárgyak és emberek képesek visszafele mozogni az időben), amit úgy sikerült elkészítenie és elénk tárnia, amit azelőtt még sosem láttunk. Ám ennek az ötletnek az oltárán ezúttal gyakorlatilag minden mást feláldozott, amitől egy film film lesz.
A történet egy pillanatig nem váltja meg a világot, mi több, egy mezei kémfilmhez hasonlítható, a karakterek papírmasé figurák, akikről szinte semmit nem tudunk meg a játékidő alatt. Ez persze nem a színészek hibája, hiszen a főszereplő Washington remekül hozza ezt a kicsit Bondra hajazó kimért, vérprofi főhőst. Robert Pattinson és Elizabeth Debicki is jó választás volt a mellékszerepekre, de aki lopja a showt, az egyértelműen Kenneth Branagh, aki szemmel áthatóan lubickolt a főgonosz szerepében. Ám hiába a jó színészek, sajnos a karakterek egydimenziósága miatt érzelmileg egyikükhöz sem sikerül kötődni igazán, emiatt pedig nem tudjuk átérezni a történések súlyát.
Azaz csak nem tudnánk, ha a Tenet nem diktálna végig olyan észveszejtően pörgős tempót, ami belepaszíroz a mozi fotelébe, és amire a legtöbb hollywoodi produkció egyszerűen képtelen. A film ugyanis az első harmadán kívül szinte alig lassít le: a 150 perces játékidő alatt konkrétan az egész világot bejárjuk, változatos helyszíneken és időben ugrálunk akcióból akcióba, lélegzetelállító megoldások és elképesztő látványvilág tárul a szemünk elé folyamatosan. Ami pedig a legszebb az egészben, hogy Nolan mindent praktikusan forgatott le, azaz ha fel kellett robbantani egy épületet, akkor azt tényleg felrobbantotta, ha pedig egy teherszállító repülőt egy épület oldalába kellett vezetni, akkor azt bizony ténylegesen meg is csinálták. És bár sokszor már-már a követhetetlenség határán táncol a film (amelyre rátesz még egy lapáttal a kaotikusnak ható, ám közben remek hangulatfestő zene is), a nézése közben egyszerűen nincs idő ezeken agyalni, mert mindig történik valami.
Összességében egy olyan film lett a Tenet, aminek bár csak részben sikerült felnőnie az elvárásokhoz, de amiben sikerült, abban maximálisan. Éppen ezért mindenkinek látnia kell a moziban, mert ilyet, ebben a formában még tényleg sosem láthattunk. Aki eltudja fogadni a film által lefektetett szabályokat, és egy látványos akció mozira vágyik, amely rendesen megdolgoztatja az elmét is, azok vélhetően jól fognak szórakozni. Mindenki más azonban könnyen lehet, hogy vakaródzó fejjel fogja elhagyni a mozitermet.
