Dull Szabolcs és az Index szerkesztősége is többször megszólalt a botrány óta. A főszerkesztő talán leghangsúlyosabb megszólalása az RTL-nek adott interjúja, amit a 444 szemlézett. Érdemes egyébként elvakultság nélkül, józanul, pusztán a logikára, és nem a benyomásokra hagyatkozva végighallgatni/olvasni.
Dull Szabolcs azt mondta, hogy a lapot tulajdonló alapítvány vezetőségétől a szerkesztőség nem kapott megnyugtató válaszokat arra, hogy hogyan akarják átalakítani a lapot, ők csak annyit tudtak, hogy a Gerényi-tervként elhíresült koncepció a szerkesztőség végét jelentette volna. Tehát a semmibe vagdalkozott Dull. Ráadásul az utóbbi időben mintha sport lett volna a bekövetkezhető dolgoktól való félelem. Mindeközben persze Bodolai – az igazgatótanács elnöke – azt mondta, hogy az átalakítás terve lekerült a napirendről, mert leszavazták, tehát minden maradt volna a régiben. Ha nem állítják át a barométert, és nem írják meg az egészet a címoldalra. A farkast kiáltó fiút is megunták egy idő után.
Érdemes lamentálni azon, hogy egy piaci alapon működő médium hogyan tud – vagy épp nem tud – racionalizálni, és mennyi beleszólása is lehet a tulajdonosnak vagy a főszerkesztőnek.
Dull Szabolcs azt is mondta, hogy lefizették, Bodolai pedig azt mondta, végkielégítést ajánlott fel, a korábban lelépő főszerkesztőkéhez hasonló összeget. Akkor ez vagy azt jelenti, hogy – legyünk jóindulatúak – Dull félreértette a gesztust, vagy azt, hogy az Index összes eddigi főszerkesztőjét lefizették. Utóbbi feltételezés nem túl vidám, hisz hová vész el az objektív, független tájékoztatás?
Dull Szabolcs szerint nem adott ki üzleti titkokat. Bodolai azt mondja, a 24.hu riportere olyan dolgokról faggatta, amik az igazgatótanács ülésén hangoztak el. Persze itt nem a feltételezés a mérvadó, hanem inkább az, hogy az Index sárgára változtatta a barométert, és kitette, hogy mi történik a szerkesztőségben.
„Az üzleti titok körébe tartozik minden olyan fontos tény, információ, adat és megoldás, amelynek titokban maradásához a cégnek és partnereinek méltányolható érdeke fűződik, és amelyet üzleti titokká minősített, illetve amelynek titokban tartása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette.” Szóval így.
Dull azt is elmondta, hogy nem tapasztalt politikai nyomást a cikkekre, de szerinte az is nyomásgyakorlás, ha a szervezeti struktúrát átalakítják. Persze. Az is nyomásgyakorlás, ha kifogy a kávé, emiatt pedig az újságíró nem tud olyan jól fogalmazni.
Mártír: valakinek, valaminek az érdekében sok megpróbáltatást elviselő, valakiért, valamiért sok áldozatot hozó, önfeláldozó ember.
Hogy Dull Szanolcs mártír-e? Azt mondja, nem ő a hóhér, hanem az áldozat. Miután bevallja, hogy „csak úgy” állította át a barométert, rúgatta ki magát (nem igazán lehet ezt másként megfogalmazni, ha megrendül a bizalom a tulajdonos és a vezető között, nyilván utóbbi húzza a rövidebbet). Az, hogy nyolcvan ember egzisztenciája veszélybe került a koronavírus közepén, azonban csak részben Dull hibája. Persze rossz nyelvek szerint most majd jól átmentik magukat, de erre annyira lehet alapozni, mint Dull és Bodolai megszólalásaira. A valóság azonban az, hogy vagy munkát találnak az ellenzéki médiumoknál, de ott sem fér el nyolcvan ember, vagy új portált indítanak, azonban annak a látogatottsága el fog maradni az Indexétől, és végül tényleg racionalizálni kell. Többen megírták már, hogy az Index azzal, hogy magát a sajtószabadság fáklyájaként definiálta, bizonyos értelemben hozzájárult saját szétveréséhez. Amikor minden mozdulat mögött a csúnya diktatúrát látják, akkor nem nehéz elhinni, hogy mi, és csak mi vagyunk azok, akik szabadon, meggyőződésből írnak. A többiek (a másik oldal, az azok) felett ott áll a fekete kabátos tiszt csőre töltött pisztollyal, és megnézi, jó billentyűket üt-e le az újságíró.
Biztos, hogy lesz másik. Ha nem így, akkor úgy. A kérdés az, hogy kell-e.
